Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Holman-gól és Slovan-siker a felvidéki derbin – videóval

A szlovák bajnokság (Fortuna Liga) felsőházi rájátszásának második fordulójában a harmadik és a második helyezett csapott össze az 53. felvidéki El Clásicón. A Slovan és a DAC derbijéből ezúttal a pozsonyiak kerültek ki győztesen. A magyar játékosok közül a hazaiaknál Holman Dávid nyolcvan percet kapott és gólt szerzett, míg a túloldalon Kalmár Zsoltot  84. percben váltotta Vida Kristopher, Mervó Bencét nem nevezték.

2914

(Fotó: fccdac.sk)

Kiegyenlített, lüktető iramú első félidőt láthattunk, melynek egyetlen találatát a hazaiak érték el a 24. percben a korábbi ferencvárosi Holman Dávid révén. Mutatós akciót vezetett  a Slovan: De Kamps ugratta ki Rabiut, aki ajtó-ablak helyzetbe hozta a labdát az üres kapuba segítő Holmant. A DAC kapusa, a cseh Patrik Macej 392 perc után kapott újra gólt a klub honlapja szerint.

A második félidő elején kétszer is a kapufa mentette meg a Slovant az egyenlítéstől, előbb az 55. percben Divković  lövésénél, majd a 60. percben Božikov veszélyeztette egy fejessel saját kapuját. A túloldalon a 70. percben Holman ismét nem járt messze a gólszerzéstől, az ötösről fejelt fölé szép akció végén. A 72. percben aztán meg is szerezték második góljukat a vendéglátók, a magyar játékos ebből is kivette a részét: róla pattant Koštrna passza Šporar elé, aki ziccerben ugratta ki ezután Mohamed Rharsalla Kadfit, a marokkói támadó pedig elegánsan átemelte Macejt. A cseh hálőr aztán a 75. percben hatalmas bravúrral fogta Šporár ziccerét, mely előtt szintén Holman harcolt meg egyébként a labdáért. A nagyot játszó magyar támadó a 80. percig volt pályán.

A Slovan ezzel a három ponttal megelőzte a dunaszerdahelyieket, így 10 pontra megközelítették az éllovas Trnavát. A DAC hátránya 12 pont a listavezetővel, kettő a Slovannal szemben.

ŠK Slovan Bratislava – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 2-0 (1-0)
Helyszín: Pozsony, Pasienky; Vezette: B, Marhefka
Gólszerzők: Holman (24.), Rharsalla Kadfi (72.) ill. –
Sárga lapok: – ill. Kalmár (41.), Pačinda (69.), Herc (86.)
Kiállítás: – ill. –

ŠK Slovan Bratislava: Šulla – Sekulić, Bajrić, Božikov, Rundić – De Kamps – Holman (Savićević 80.), Rabiu – Čavrić, Šporar, Rharsalla Kadfi (Hološko  88.). Vezetőedző: M. Sevela

FC DAC 1904 Dunaszerdahely: Macej -Koštrna, Šatka, Huk, Davis – Simon – Herc, Kalmár (Vida 84.) – Pačinda, Divković (Bayo 65.), Černák (Čmelík55.). Vezetőedző: M. Rossi

A Fortuna Liga felsőházának állása:

(A tabelláért köszönet az eredmenyek.com-nak!)

fortuna24

Lasányi Csaba