Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: “Neymar a Real Madridban? Nem hinném!”

Bár egyre többeket foglalkoztat az a feltevés, mely szerint Neymar egy év után kész távozni a Paris Saint-Germain együttesétől, és a Real Madridba tart, a brazil csapattársai szerint ugyanakkor ezeknek a híreszteléseknek nem feltétlenül sok a valóságalapjuk.

Pastore a Real elleni párizsi Bl-visszavágón (Kép: marca.com)

“Amikor Neymar megérkezett Párizsba boldog volt. Természetesen tudta, hogy ez a klub nem olyan, mint a Barcelona, és nem ugyan olyan errefelé futballozni, mint a spanyol stadionokban. Nem hiszem, hogy távozni készül! Úgy gondolom ez sokkal inkább a média játéka, mint valós feltételezés. “ – Így a csapattárs Javier Pastore az Onda Cero-nak adott interjújában Neymarról.

Az egykori Palermo-játékos saját jövőjéről is beszélt: “Szeretném kitölteni a szerződésemet Párizsban. Arra koncentrálunk, hogy jól zárjuk a szezont, és minden még meglévő sorozatban oda érjünk az első helyre. Hogy mi lesz utána, Spanyolország lehetséges opció a számomra, már csak a nyelv miatt is, de azt gondolom, hogy az a stílusú futball is feküdne nekem.” –  Így a 28 esztendős technikás középpályás, akinek szerződése jövő nyáron jár le a PSG-nél.