Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Allegri: “Itt végeztem, külföldre megyek!”

A Juventus trénerét, Massimiliano Allegrit meglepő módon a napokban nem csupán a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő első felvonása foglalkoztatta.

allegri-juventus-milan_w4h16615pdbq1hwrwkedi76tv(Kép: goal.com)

Az 50 esztendős szakember szerint ugyanis hamarosan eljön a távozás ideje számára Olaszországból. Mindezt a Juvét 2014 óta irányító tréner a brit The Telergaph-nak adott exkluzív interjújában mondta még a Real elleni Bl-meccs előtt.  “Olaszországban végeztem, biztos, hogy külföldre megyek majd!” –  Így Allegri, aki saját edzői hitvallásáról is beszélt. “Sosem tudnék olyan edző lenni, aki csak a taktikára, vagy csak az elemzésekre helyezi a hangsúlyt. Ennél jóval ösztönösebbnek tartom magam. Véleményem szerint egy edzőnek az érzéseire és az észleléseire kell hagyatkoznia és ezek alapján reagálnia. Egyébként meg elég lenne a számítógép elé leülni, megtervezni mindent. Utóbbi esetben azonban pont olyasmi lenne az egész, mintha Play Station-nel játszanánk! A futballban sokan próbáljuk elérni a tökéletességet: Taktikákkal, figurákkal, merész húzásokkal. Megítélésem szerint ez lehetetlen, hiszen megszámlálhatatlanul sok variáció létezik!”

Allegri egyébként érdekes interjút adott, ahol egyebek mellett még azt is megemlítette, hogy szerinte miért jutott túl a Juve már-már sokak szerint vert helyzetből a Tottenham együttesén. “A Tottenham kétségkívül egy nagyszerű csapat, nagyszerű helyzetből várta a visszavágót. Sejtettem, hogy lesz egy 15 – 20 perces időszak, amikor gólt, gólokat lőhetünk ellenük. Azt mondtam a játékosaimnak, hogy várjanak erre, addig összpontosítsanak, majd kíméletlenül csapjanak le. Meg is tették!” 

Szerintünk Allegri hasonló ösztöneire azért a Real Madrid elleni párharcban is nagy szükség lesz!