Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Buffon ráfázhat a kirohanásaira, az UEFA lesújthat

Érdekes fejleményekről számolt be a Gazetta dello Sport a drámaira sikeredett Real-Juve utóéletét illetően: az olasz lap szerint a vendégek kiállított kapuvédője, Gianluigi Buffon akár olasz bajnokit is mulaszthat Michael Oliver játékvezető elleni kirohanásai miatt.

buffonkirohanás

(Fotó: Mirror Football/Twitter)

Buffon a szezon végeztével jó eséllyel visszavonul, így az UEFA hiába róna ki rá eltiltást a Bajnokok Ligájában. A Gazzetta szerint elképzelhető ugyanakkor olyan forgatókönyv, ha Michael Oliver jelentése túlságosan is negatív lesz Buffonra nézve, hogy az UEFA fegyelmi bizottsága “belföldi” mérkőzésről tiltja el a kapust.

Erre különösen akkor van esély, ha kiállításán felül a fegyelmi bizottság figyelembe veszi Buffon nyilatkozatait. Márpedig az érthetően továbbra is feldúlt hálóőr azóta több kirohanást is intézett Oliver ellen, szívtelennek és állatnak is nevezte az angol játékvezetőt.

Egy ilyen eltiltásból pedig nagyon rosszul is kijöhet a Juve, hiszen április 22-én vívják például a sorsdöntőnek ígérkező Napoli elleni rangadót a Serie A-ban…