Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az utolsó pillanatban mentett pontot a Fradi a Paks ellen – videóval

Az NB I 27. fordulójában a Ferencváros a Paksot fogadta, és ahogy az várható volt, a tolnai csapat nem volt könnyű ellenfél a listavezető számára.

ráczgergp

Rácz Gergő élete első NB I-es meccsén védett a Groupamában (Fotó: paksifc.hu)

A mérkőzés rögtön egy Fradi-helyzettel kezdődött az első percben egy felívelét után lőhetett szép labdaátvétel után Gorriarán, fölé bombázott azonban. Ezt leszámítva azonban nem sokat mutattak a Fradi támadói eleinte, a meccse első félideje nem a szép játékról, sokkal inkább a kemény faultokról és a folyamatos reklamálásról szólt, Andó-Szabó azonban ennek ellenére nem szórta a lapokat. (A hazai játékosok és a közönség tüntetett is emiatt rendesen.) A Paks első helyzetére a 26. percig kellett várni, ekkor Papp remekül kényszerítőzött Harasztival, ám Dibusz belevetette mgát lövésébe. A 33. percben azonban már ő sem tudott segíteni, egy szöglet után  csapatkapitány Gévay Zsolt fejelt a kapujába. (0-1)

Gévay találata:

A szünetben Thomas Doll játékrendszert váltott, Böde mellé behozta Lovrencsics Balázst is előre. A második félidőt is jól kezdte aztán a Fradi, Varga szöglete után Böde csúsztatott, majd a bevetődő Miha Blazic fejelt közelről az első NB I-es meccsén védő Rácz Gergő kapujába. (1-1) Az 52. percben a túloldalon Simon András veszélyeztetett éles szögből, nem sokat tévesztett a paksi támadó. Az 57. percben viszont másodszor is előnybe került a Paks, a találat Papp Kristóf erőszakosságát dicsérte elsősorban: rossz labdaátvel után visszatámadott, a labda Vági elé pattant róla, a jobbhátvéd középr gurítása után pedig nyolc méterről a kapuba helyezett Papp. (1-2) Pár perccel később jöhetett volna az egyenlítés a két Lovrencsics összjátéka után, ám Balázs a kapufára bólintott. Szerencséje sem volt a Fradinak: a 67. percben Varga szabadrúgása is a kapufán csattant, 17 méterről tűzte rá az elmúlt két fordulóban egyaránt betaláló szélső. A kitámádó zöldek ellen a Paks veszélyes kontrákat vezettek, több ízben is közel jártak a mindent eldöntő harmadik gólhoz.  A 77. percben aztán Andó-Szabó egy váratlan piros lappal tette izgalmassá a hajrát, Vági nyújtott lábas belépőjét díjazta kiállítással. A 80. percben Paintsil kísérletezett 20 méterről, alig ment mellé lökete. A 94. percben aztán mikor már úgy tűnt, három ponttal távoznak a vendégek, Böde harcolt ki tizenegyest -Papp rúgta fel-, Varga Roland pedig bevágta a büntetőt. (2-2) A Fradi így továbbra is veretlen hazai pályán, ám a Videoton egy Debrecen elleni győzelemmel átveheti a vezetést a tabellán.

FTC – Paks 2-2 (0-1)
Helyszín: Groupama Aréna; Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerzők: Blazic (47.), Varga R. (95.) ill. Gévay (33.), Papp K. (57.)
Sárga lapok: Spirovski (4.) ill. Rácz G. (71.), Simon A. (78.), Simon Á. (87.)
Kiállítás: – ill. Vági (77.)

FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Leandro (Pedroso 11., helyette Lovrencsics B., a szünetben), Botka – Gorriaran (Moutari 74.), Spirovski – Varga, Paintsil, Nagy D. – Böde. Vezetőedző: Thomas Doll

Paks: Rácz G. – Vági, Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Simon Á. – Haraszti (Zachán 80.), Papp K., Bertus, Hahn (Szakály D. 89.) – Simon A.. Vezetőedző: Csertői Aurél

Lasányi Csaba