Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugál triót igazolna a Tottenham Hotspur! – sajtóhír

A Mirror információi szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur a nyári transzfer időszak folyamán három portugál válogatott futballistát is szeretne szerződtetni…

g6DWiE6

A Mirror úgy értesült, hogy a Mauricio Pochettino által irányított Tottenham Hotspur kívánságlistáján ott szerepel a Sporting Lisszabont erősítő Gelson Martins, a Wolverhampton színeiben futballozó Ruben Neves és a Southampton kötelékébe tartozó Cedric Soares is. Pochettino irányításával az elmúlt években kétségtelenül sokat lépett előre a londoni gárda, viszont a trófeák elmaradnak a csapat részéről. Kimondva, kimondatlanul minden bizonnyal maga az argentin menedzser, a játékosok, a vezetők és a klub szurkolói is szeretnének már jelentősebb sikereket elérni. 

A Tottenham Hotspur néhány évvel ezelőtt örült költekezésbe kezdett bele, ami visszafele sült el, így erről az álláspontról gyorsan le is mondott a vezetőség. Pochettino érkezése óta rengeteg fiatal tehetség épült be a csapatba, illetve olyan játékosok, akik nem top együttesekben vagy top ligákban futballoztak. 

A Tottenham kezdője kétségtelenül nagyon erős, de 1-2 alapember kiesését nehezen tudja pótolni Mauricio Pochettino. Minden bizonnyal a klub megpróbálja megtartani a nyáron fontosabb láncszemeit, s elsődlegesen a “hátország” megerősítése lesz a cél. Gelson Martins-ra, Ruben Neves-re és Cedric Soares-re azonban valószínűleg nemcsak peremberként számíthatna az argentin tréner. Soares ugyebár mondhatni komoly Premier League tapasztalattal bír, míg Gelson Martins és Ruben Neves a portugál futball nagy ígéreteinek számítanak, akiket az elmúlt években nem egy sztárcsapattal hoztak hírbe. 

Németh Boldizsár