Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megszólalt a Real – Juve sokat támadott bírója!

Michael Oliver nevét az egész futballvilág megismerhette az elmúlt hetekben. Az egyik legjobbnak tartott angol bírót kis túlzással minden platformon szétszedték azok után, amilyen büntetőt megítélt a Real Madrid – Juventus (3:3) találkozón az utolsó pillanatokban.

(Kép: as.com)

“Nem tagadom furcsa napokat éltem át. Jól esett, hogy sokan voltak azért, akik mellettem álltak, támogattak. Az ő segítségük nagyon sokat jelentett a számomra!” – Idézi Michael Oliver szavait a Marca című sportnapilap.

“Voltak emberek, akik megállítottak az utcán, vagy üzenetet küldtek, biztosítva a támogatásukról, valamint arról, hogy jól döntöttem. hangsúlyozom, jó érzés volt tudni, hogy vannak akik mellettem állnak. Alázatosan kellett viselkednem, de ez nem jelentett problémát.” – Folytatta Oliver, aki úgy érzi, karrierje egyáltalán nem tört meg a madridi meccsel, hiszen az angol szövetség (FA) őt jelölte ki a májusi Manchester United – Chelsea FA-kupa döntőre.

“Egy ilyen kupadöntő nem jön el csak úgy egy játékvezető karrierjében. Úgy is mondhatnám, lehet, hogy egyszer adatik meg. Büszke voltam és boldog, amikor jött a hívás, hogy engem jelölt a szövetség. Emlékszem az első FA-kupa döntőt amit láttam, éppen az MU vívta a Chelsea-vel 1994-ben. most, 24 évvel később én vezethetem hasonló szereposztás mellett a kupadöntőt. Ez csodálatos érzés!” – Így a 33 esztendős játékvezető.