Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Véget ért a Merkantil Bank Liga 32. fordulója, akadtak meglepetések ezúttal is. A Nyíregyháza hiába vezetett magabiztosan, a listavezető megszenvedett a Gyirmóttal, míg a Szolnok sorozatban hatodik vereségét szenvedte el.
Kisvárdán indult a harminckettedik forduló, ahol a Nyíregyháza vendégszerepelt, és a nyírségiek két góllal is vezettek, ám aztán a második negyvenöt percben előbb az elején szépített a feljutásra esélyes házigazda, majd a hajrában egy öngóllal megmentett egy pontot.
A kiesést már aligha kerüli el a Sopron, bár a hét közepén nyerni tudtak a lila-fehérek, most azonban pontot veszítettek. A Szeged 2011 – hasonlóan a Szparihoz – kétgólos előnyt épített, de aztán két perc alatt visszajött a sereghajtó. Ez is kevés azonban, hiszen a Budafok nyerni tudott, így meg sem tudta közelíteni ellenfelét. S a ZTE is nyert, amivel igen hosszú nyeretlenségi szériát törtek meg a zalaiak, el is mozdultak a kiesőhelyről.
A listavezető a Gyirmót ellen bebiztosította élvonalbeli tagságát, ellenben a bajnoki címre még várniuk kell, mert van hátra hat forduló, s tíz ponttal követi Feczkó Tamásékat a Kisvárda, hússzal pedig a Vác elleni győzelmével továbbra is harmadik Békéscsaba. A kék-fehérek úgy nyertek egy góllal, hogy a meccs elején Lencse kihagyott egy igen véleményes tizenegyest, míg a sárgamezesek két kapufát is lőttek, miközben Rusák Edvárd bravúrokat mutatott be. A Sopron melletti két kieső személye még változhat, merthogy a tizedik Váccal bezárólag bárki búcsúzhat a szezon végén.
Eredmények:
Kisvárda – Nyíregyháza 2-2
G.: Horváth Z. (54.), Farkas M. (82.) ill. Dragóner F. (22.), Csilus T. (35.)
Békéscsaba – Vác 1-0
G.: Urbin (65.)
Siófok – Budaörs 2-1
G.: Elek B. (47.), Vólent (52.) ill. Czvitkovics (3.)
Cegléd – Szolnok 3-0
G.: Szilágyi P. (24.), Balogh M. (31., öngól), Damásdi (61.)
Kiállítva: Bonivárt (64., második sárgával, Szolnok)
Csákvár – Budafok 1-3
G.: Molnár Cs. (74.) ill. Kokenszky (29., 32., 44.)
ETO FC – Soroksár 2-0
G.: Magasföldi (77., 85.)
Mosonmagyaróvár – Kazincbarcika 0-0
Sopron – Szeged 2011 2-2
G.: Horváth P. (71.), Batizi-Pócsi (73.) ill. Zivanovic (27.), Szabó P. (48.)
ZTE – Dorog 2-1
G.: Króner (4.), Vernes (49.) ill. Bora (78.)
MTK Budapest – Gyirmót FC 1-0
G.: Kulcsár T. (25.)
A bajnokság állása:
~GS~
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…