Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: fellélegezhet a Kövesd, bajban a Balmaz

Egyetlen gól döntött a kiesés elleni rangadón az újonc és a borsodiak között.

haris-attila

Két csapat, egy cél! Elkerülni a kiesést. A Mezőkövesd és a Balmazújváros között mindössze két pont a különbség, így igen kiélezett mérkőzésre volt kilátás. Az viszont biztosan nem volt kellemes, ahogyan a Balmaz kiesett az Újpesttel szemben a Magyar Kupa elődöntőjéből. Viszont a bajnoki forma alapján bármelyik együttesnek sikerülhet a három pont megszerzése.

Ehhez képest a hazaiak villámgyorsan kedvét szegték a hajdúságiaknak, Cseri lőtt középre erősen, az érkező Koszta Márk pedig a kapuba továbbított. Nem sokkal később Szalai próbálkozhatott az Uzomáról elé kerülő labdával, ám csak az oldalhálóba tudott lőni. A hajrához közeledve Horváthnak kellett nagyokat védenie: előbb Bognár lövését ütötte ki, majd Cseri próbálkozásánál volt jó helyen, végül Koszta fölé bombázott.

A második félidő elején Andric lőtt kapufát, majd a kipattanót Tamás vágta csúnyán fölé. A stadion mögötti utcában élő gyerekek biztosan örültek az ajándéknak. Azt mindenesetre furcsa volt látni, hogy hiába futballozott hátrányban a Balmazújváros, mégis a sárga-kékek birtokolták többet a labdát, illetve alakítottak ki veszélyesebb lehetőségeket. A hajrában akár végleg izgalommentessé tehették volna a találkozót, ha pontosabban fejezik be támadásaikat. De például Novák oldalhálóba vágta Bognár remek indítását, s mivel a második félidő utolsó periódusában már egyáltalán nem jelentett veszélyt a Balmaz, megérdemelten győzött s előzte meg a Debrecenben vereséget szenvedő Diósgyőrt a Mezőkövesd. A Balmazújváros maradt az utolsó.

Mezőkövesd – Balmazújváros 1-0 (1-0)
Mezőkövesd, vezette: Szőts Gergely
Gólszerzők: Koszta (1.)
Sárga lapok: Dombó D. (81.) ill. Rudolf (31.), Sigér (62.)
Kiállítva:

Mezőkövesd: Dombó – Farkas D., Pillár, Katanec, Szalai A. – Cseri T. (Mlinar, 77.), Iszlai, Szeles, Koszta M. – Bognár I. (Oláh, 89.), Drazic (Novák Cs., 77.) Vezetőedző: Tóth László

Balmazújváros: Horváth L. – Habovda, Rus, Tamás L., Uzoma – Vajda S. (Zsiga, 73.), Sigér D., Majsuradze (Arabuli, 59.), Haris – Rudolf G. (Erdei, 77.), Andric. Vezetőedző: Horváth Ferenc

~GS~