Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: jött a dráma a végén

Adva volt a feladat a Fradi számára, hiszen kötelezőnek tartott győzelemre készültek a zöld-fehérek.

53963

Mindkét oldalon sok a sérült, így aztán igencsak meg kellett keverni a lapokat a trénereknek. Nehezebb helyzetben Michael Oenning volt, hiszen Szivacski Donát, Berecz Zsombor, Kleisz Márk, valamint Remili Mohamed is különféle problémákkal bajlódik. Thomas Doll a védelem tengelyéből Otigba Kenneth, Botka Endre, Julian Koch is egy hete szenvedett kisebb-nagyobb sérülést, miközben Gera Zoltán és Hajnal Tamás is már hosszabb ideje maródi, míg Gorriarán piroslapos eltiltás miatt nem állt a német szakember rendelkezésére, így aztán hosszú idő után kapott lehetőséget Janek Sternberg, míg Leandro is hosszabb sérülést követően lehetett a kezdőcsapat tagja.

Helyzettel indított az átmenetileg első helyét elvesztő Ferencváros, Varga beadását azonban Blazic mellé fejelte, nyomást helyezett ellenfelére a zöld-fehér alakulat, de sem szögletből, sem akcióból nem nagyon sikerült megbontani a Vasas védekezését, pedig többek között Moutari is kialakított ziccert magának, más kérdés, hogy fölé lőtte. Majd Paintsil tekerését kapta ki szép mozdulattal Nagy Gergely, hogy aztán Nagy Dominikról alig kerülje le a kaput Manjrekar felszabadítása, később pedig Böde fejesénél kellett bravúrt bemutatnia a Vasas kapusának. Ezek az apró részsikerek felbátorították a kiesés elől menekülő angyalföldieket, akik a félidő második felében már fel-felértek a Fradi kapujáig, sőt. Gaál Bálint szabadrúgásból veszélyeztetett, Nagy Dominik lábáról azonban mellé pattant a labda, majd Ristevski egy visszagurított labdát pöckölt Dibusz kezébe. A látottak alapján igazságos volt a szünetbeli döntetlen.

A szünetben Oenning használta ki először az első cseréjét, Murka helyén Egerszegit vetette be, aki szinte azonnal meg is sérült Moutarival való ütközés következtében. A Ferencváros a második félidőt is megnyomta, ám helyzeteken kívül nem jutottak komolyabb ziccerig. Pedig több ízben is megbontották a piros-kékek védelmét, de vagy Benes-Manjrekar kettős lépett közbe tanárian, vagy a Fradi-támadók rontották el, mint például Moutari, aki egy ízben keresztbe ellőtte a labdát nagy helyzetben. Hogy megúszta a Vasas, azt köszönhette Paintsilnek, aki balról húzott befelé, lövése a kapufáról kijött, de Böde pont abban a pillanatban csúszott el, míg Nagy Dominik ismétlése mellé ment. A hajrában rövid ideig emberhátrányban futballozott a Vasas, mert Egerszegi Tamás egy beívelésnél belefejelt Lovrencsics Balázs tarkójába, minek következtében eleredt az orra vére. A végén záporoztak a Fradi helyzetek, de Nagy Gergely és Benes rendre megmentették kapujukat a góltól, mígnem elérkezett a 89. perc: Varga szögletét Leandro fejelte rá, Nagy megint bravúrral védett, de a lesipuskás Blazic nem kegyelmezett. Ámde ezzel még nem volt vége. A ráadás perceinek végén egy felívelt szabadrúgást Manjrekar fejelt le, Egerszegi pedig egy igazítást követően a kapuba vágta az egyenlítő gólt, így aztán a Videoton maradt az élen, a Vasas pedig elmozdult a kiesőhelyről.

Ferencváros – Vasas 1-1 (0-0)
Groupama Aréna, vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerzők: Blazic (89.) ill. Egerszegi (90+4.)
Sárga lapok: Lovrencsics G. (34.), Leandro (90+3.) ill. Hangya (79.), Vida (90+3.)
Kiállítás:

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Leandro, Sternberg – Paintsil, Spirovski (Bőle, 85.), Nagy D. – Varga R., Böde (Georgijevic, 81.), Moutari (Lovrencsics B., 64.). Vezetőedző: Thomas Doll

Vasas: Nagy G. – Manjrekar, Benes, Ristevski – Murka (Egerszegi, a szünetben), Vida M., Burmeister (Vogyicska, 51.), Hangya – Ádám M. (Pavlov, 67.), Gaál B., Barczi. Vezetőedző: Michael Oenning

A bajnokság állása:

nb i

~GS~