Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Milan: Bonucci máris továbbállhat – Igazi sztárcsapat vadászik rá

Szinte még alig melegedett meg az AC Milan együttesében Leonardo Bonucci, az olasz válogatott védő a hírek szerint máris továbbállhat a San Siroból. Sőt, a jól értesültek már azt is tudják, hogy a milánóiak csapatkapitánya a Serie A-nak is hátat fordít.

bonucci-milan-agosto-2017-2

A 31 esztendős Bonucci a trófeahalmozós éveket követően céltudatosan fogadta el a Juventusszal karöltve a Milan mesés ajánlatát. Ugyanis a piros-feketék 42 millió eurót fizettek érte a torinóiaknak, és ráadásként azonnal csapatkapitánnyá léptették elő.

Ám ez az év még mindig nem úgy sikerült a milánói együttesnek, amely már méltó lett volna a történelméhez. Igaz, azok a jelek már érzékelhetőek voltak, hogy a szezon közben érkezett Gennaro Gattuso a helyes útra terelte a dolgokat. Ám az ígéretes jövőkép ellenére Bonucci máris a távozás mezejére léphet. Állítólag a Manchester Unitednél számítanának rá, hogy ideális versenyhelyzetet teremtsen a Smalling – Lindelöf belsővédő-páros mellett.

Idén a Premier League-ben a statisztikai kimutatások szerint bár a Unitedé volt a második leghatékonyabb védelem, az erre mindig sokat adó José Mourinho szerint csak a legjobb nyerheti meg a bajnokságot.

A hírek szerint a Milan szívesen elengedi Bonuccit, de csak akkor, ha az állítólag nagyon is komolyan érdeklődő „Vörös Ördögök” minimum 40 millió eurót utalnak át a számlájukra.

Egyébként a pletykák szerint nem csak Bonuccival tárgyalnának a MU illetékesei. RÉSZLETEK ITT!

Balogh József