Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: balmazújvárosi micsoda buli!

Remekelt a sereghajtó, amely ezúttal a Loki ellen lépett pályára.

DI_balmaz_kamilla_dvsc-8-e1505586592272

Sereghajtóként várta a fordulót a Balmazújváros, amely a bronzéremért hajtó Loki ellen sem volt esélyes, ehhez képest… Horváth Ferenc nem változtatott csapatán, míg a debreceni kapuban ezúttal némi meglepetésre a szlovák Kosicky kezdett, míg a mezőnyben visszatért Könyves Norbert, viszont a taktikai felállás háromvédősre változott, azaz támadólag próbált fellépni Herczeg András, ám a hazaiak másképp gondolták. Igaz, a házigazdák ki tudták használni ezt, merthogy már az első percektől uralták a találkozót, ami nem ízlett a Lokinak. Két debreceni ziccerrel indult a meccs, Könyves tekerését Horváth tolta ki szögletre, majd Sós Bence próbálkozását is védte a narancs-feketék kapusa. A folytatásban is bátran, gólra törően futballoztak a házigazdák, aminek a hajrában meglett az eredménye. Andric verte meg egy csellel Kinyiket, majd remekül tekert a látogatók kapujába. Az egész akció egy debreceni labdavesztésből indult.

A szünetben Herczeg András a sérüléséből felépülő Bódi Ádámmal frissített, de a Loki játéka enerváltan, elképzelés nélkül folytatódott, amit gyorsan ki is használt a házigazda. Arabuli jobbról készített le lövésre, Vajda pedig másodjára bevette Kosicky kapuját. Újabb húsz perc után már hárommal ment a forduló előtt sereghajtó újonc. A Loki egyszerűen nem találta a masszív középpályára építő megyei rivális játékának ellenszerét, mi több, a hajrában Arabuli gólja kiütésessé tette a bajnokit, amellyel a Debrecen lépéshátrányba került a bajnoki bronzéremért folytatott küzdelemben.

Balmazújváros – Debrecen 4-0 (1-0)
Balmazújváros, vezette: Kassai Viktor
Gólszerzők: Andric (36.), Vajda S. (47.), Rus (65.), Arabuli (89.)
Sárga lapok: Andric (32.) ill. Varga K. (90+1.)
Kiállítva:

Balmazújváros: Horváth L. – Habovda, Rus, Tamás L., Uzoma – Sigér, Vajda S. (Kamarás, 79.), Arabuli, Maisuradze – Batarelo (Haris, 73.), Andric (Zsiga, 77.) Vezetőedző: Horváth Ferenc

Debrecen: Kosicky – Kicsik, Szatmári Cs., Barna Sz. – Filip (Bódi, a szünetben), Tőzsér, Varga K., Kusnyir – Könyves (Takács T., 52.), Tabakovic, Sós B. (Tisza, 71.) Vezetőedző: Herczeg András

~GS~