Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: harmadszor is Videoton!

Egy éve Kispesten dőlt el a bajnoki cím sorsa, most a Pancho Aréna adott otthont a Honvéd a Videoton rangadójának.

107385

Nem bízott semmit a véletlenre a Ferencváros, amely délután hozta a kötelezőt, és legyőzte a Diósgyőrt, így most a Videoton volt lépéskényszerben, mert, ha nem nyer, bizony az utolsó forduló döntene a bajnoki címről. Marko Nikolic természetesen a lehető legerősebb kezdőjét küldte pályára. Lehetőséget kapott az eltiltását letöltő Lazovic is a piros-kékeknél, Supka Attila is a megszokott kezdőjében bízott, kivételt képzett ez alól Djordje Kamber, aki sérülése miatt nem került be a csapatba.

A fehérváriak már tudták, mit játszott riválisuk, így nem volt más dolguk, mint megnyerni a Honvéd elleni rangadót, mert akkor az utolsó forduló eredményétől függetlenül már a lefújás pillanatában ünnepelhetik a klub történetének harmadik bajnoki címét. Úgy is kezdett a székesfehérvári együttes, amely letámadta a fővárosiakat, s csak Gróf Dávidnak köszönhető, hogy nem került már az első negyvenöt perc derekára nagy hátrányba a kispesti alakulat. Lazovic, Stefan Scepovic és Kovács István is több ízben veszélyeztetett, hogy aztán egy jobb oldali beadást követően megszerezze a vezetést a házigazda. Stefan Scepovic-ot hagyták teljesen üresen egy szép támadás végén, aki ráfordult, és Gróf már csak a hálóból szedhette ki a játékszert. Ez a gól kissé megfogta a vendégeket, míg a hazaiakat megnyugtatta, s a továbbiakban is inkább a fehérváriak irányították a játékot, minek következtében újabb lehetőségeket alakítottak ki a vendéglátók.

107358

A szünetben egyik csapat sem cserélt, ám negyedórával a második negyvenöt perc kezdete után mégis kihasználta első cseréjét a fővárosiak trénere, Danilót küldte be Kosút helyett, hátha ezzel fel tudja pörgetni csapata játékát. Ebből azonban nem sok valósult meg, merthogy inkább távoli lövésekig jutottak a XIX. kerületiek, míg Grófnak kétszer is nagyot kellett fognia, egyszer Pátkai éles szögből visszatett labdáját kellett fölé paskolnia. A végjátékban végleg eldőlt az összecsapás: Pátkai passzolt a védők közé bemozduló Nikolov elé, aki pedig a kirobbanó Gróf mellett-alatt megszerezte a második hazai gólt. A szervezetten, és helyenként szép támadást is vezető hazaiak teljesen kivették a játékból a Lanzafame-Eppel duót, de a kulcs kétségkívül az olasz támadó semlegesítése volt. Ezzel a győzelemmel pedig 2011, 2015 után harmadszor is besöpörte a bajnoki címet.

Videoton – Honvéd 2-0 (1-0)
Pancho Aréna, vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerzők: S. Scepovic (27.), Nikolov (79.)
Sárga lapok: Pátkai (6.), Hadzic (58.), Kovács I., (66.), Nikolov (80.) ill. Heffler T. (26.)
Kiállítva:

Videoton: Kovácsik – Nego, Juhász, Vinícius, Stopira – Pátkai, Nikolov – Lazovic (Fiola, 88.), Kovács I. (Varga J., 77.), A. Hadzic – S. Scepovic (M. Scepovic, 67.) Vezetőedző: Marko Nikolic

Honvéd: Gróf – Baráth, Bobál D., Kosút, Kukoc (Danilo, 63.) – Banó-Szabó (Májer, 75.), Heffler T., Pölöskei Zs. (Szendrei, 88.), Holender – Eppel, Lanzafame. Vezetőedző: Supka Attila

~GS~