Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
A Sky Sports értesülései szerint a Premier Leagueben szereplő Everton és Marco Silva szinten mindenben megegyezett egymással, így hamarosan jöhet a hivatalos bemutatás.
A jól értesült angol portál szerint a lényegi dolgokra pont került. Most már “csak” azon megy az egyezkedés, hogy Silva mekkora összeget kapjon a nyáron a keret megerősítésére.
Ennek is köszönhetően a liverpooli kékek még a hétvége előtt hivatalosan is beszeretnék mutatni a portugált.
Silva legutóbb a Watford együttesét irányította a PL-ben, ám januárban eltávolították pozíciójából, ugyanis akkor már élénken érdeklődött iránta az akkor még menedzsert kereső Everton. Ezt a szituációt akkor nem igazán tudta helyén kezelni a menedzser.
Jelenleg “munkanélküli”, ám nagyon úgy fest, hogy ez már csak pár napig lesz így.
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…