Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kroos: “Ramos nem agresszív játékos!”

A német válogatottal a világbajnokságra készülő Toni Kroos az Augsburger Allgemeine nevű német lapnak adott interjút, melyben kitért a madridi csapattársát, Sergio Ramost érő kritikákra is.

ramoskroos

(Fotó: SB/Twitter)

Aligha kell bárkit emlékeztetni a Real Madrid csapatkapitányának “bűnlajstromára”: Ramos a BL-döntőn Mohamed Salah-nak okozott vállsérülést, egy könyökössel pedig Loris Kariust is fejbetalálta, akiről nemrég kiderült, agyrázkódással védhette végig a meccset. A spanyol bekk ezzel kivívta a fél világ ellenszenvét, és tegnapelőtti nyilatkozatával sem szerezhetett magának sok új rajongót.

Toni Kroos ugyanakkor nincs rossz véleménnyel Ramosról. “Biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan okozott sérülést. A játékvezető nem is fújt szabálytalanságot. Ramos nem agresszív játékos, ezt már sokszor igazolta a múltban. Boldog vagyok, hogy ő a kapitányunk, nem láttam semmit tőle, ami ne lenne méltó sportemberhez”idézi az AS Kroos szavait.

VBBBB

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara. Rosztov és Volgograd – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek:  Vikgográd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai
A vb-n jubilálhatnak a válogatottban

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 | 1990 | 1994
1998 | 2002 | 2006
2010 | 2014