Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bejelentette visszavonulását a Loki veteránja

Polonkai Attila és Vanczák Vilmos után újabb egykori válogatott labdarúgó jelentette be visszavonulását, a debreceni Tisza Tibort sem látjuk már többet a pályán.

(Fotó: dvsc.hu)

A 33 éves csatár a DVSC honlapjának adott nyilatkozatából kiderül, nem fizikálisan akadnak gondjai, a motivációnak van már inkább híján. “Mindig is úgy akartam visszavonulni, hogy az a saját döntésem legyen. Fizikálisan szuper állapotban vagyok, viszont már nem érzem magamban azt a motivációt, ami végigkísért karrierem alatt” – fogalmazott a támadó.

Tisza pályafutását Debrecenben kezdte, majd megfordult a Diósgyőrnél és az Újpestnél is, mielőtt légióskarrierbe kezdett. Belgiumban a Royal Antwerp és a Sint-Truiden játékosa volt. 2011 nyarán tért haza, azóta erősítette újfent a DVTK-t, a DVSC-t, valamint a Nyíregyházát is. Az elmúlt idényben újra a cívisvárosban focizott, igaz, komolyabb szerephez csak a Magyar Kupában jutott, ahol nyolc gólt lőtt. Öt alkalommal a magyar válogatott mezét is magára ölthette pályafutása során.