Kevés játékos marad az NB I-es tagság kiharcolása után Kisvárdán. Ezúttal három légióssal kötött szerződést az újonc.
Immáron tizenegy új légióst foglalkoztat az újonc Kisvárda, amely a legutóbbi idényben második helyen végzett az NB II-ben, így az MTK Budapest mögött jutottak fel abszolút újoncként az élvonalba. Révész Attila klubvezető így a csapat megerősítésén fáradozik. Emiatt pedig vagonnyi légióssal kötöttek megállapodást, többek között ukrán, brazil és román játékosok érkeztek. A legfrissebb érkezők hárman vannak, egy román kapus – Mihai Minca – mellett ukrán védő – Pavlo Lukjancsuk – illetve a görög Teodorosz Beriosz írt alá július elsején.
A távozók között viszont csak magyarok találhatók, ráadásul szinte az összes alkalmazott játékos távozik, vagy távozófélben vannak.
Játékosmozgás Kisvárdán:
Érkezett: Teodorosz Beriosz (görög, Pasz Jannina, görög), Anderson Pico (brazil, SC Sao Paulo, brazil), Luiz Felipe Ventura dos Santos (brazil, Uberlandia EC, brazil), Roman Karaszjuk (ukrán, FK Veres Rivne, ukrán), Pavlo Lukjancsuk (ukrán, Dinamo Kijev, ukrán), Mihai Minca (román, FC Voluntari, román), Vuk Mitosevic (szerb, FK Randincki Surdulica, szerb), Temur Parcvanija (ukrán, Olimpik Doneck, ukrán), Sassá (brazil, AA Portuguesa, brazil), Anton Sinder (ukrán, FK Tobol, kazah)
Távozók: Délczeg Gergely (szabadon igazolható), Heffler Norbert (sz. i.), Lukács Raymond (sz. i.), Molnár-Farkas Tamás (sz. i.), Papucsek Barna (sz. i.), Sergiu Oltean (román-magyar, sz. i.), Toma György (ukrajnai, Kazincbarcika), Vermes Krisztián (visszavonult),
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…