Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Transzferzóna: védő érkezett Kispestre a IX. kerületből – hivatalos

Zajlik az élet a Honvéd háza táján, mióta elkezdődött a nyári uborkaszezon. Két csatára elvesztése után már négyet igazolt, de nem erre a posztra.

Ki pótolhatja a Lanzafame-Eppel duót Kispesten? Ez a legégetőbb kérdés a piros-feketék szurkolói között, miután Eppel Kazahsztánba, míg Lanzafame a nagy rivális Ferencvároshoz szerződött a napokban. Ugyanakkor a védelem is erősítésre szorul, miután Patrick Ikenne-King az újonc MTK Budapestet választotta. Illetve Bobál Dávid is távozófélben, miután lejárt a kontraktusa. Ami a mai igazolást illeti, a kispestiek Facebook-oldalukon jelentették be, hogy Batik Bence érkezett a Ferencvárostól. Így Eke Uzoma, Holdampf Gergő és Fousseni Bamba után a negyedik nyári szerzeménye a Honvédnak.

Batik Szegeden a Tisza Volánban kezdte pályafutását, innen igazolt 2012-ben a fővárosba, ahol a Fradi szerződtette, majd egy rövidebb kitérőt tett az MTK Budapesthez, míg az elmúlt időszakban a 2015-16-os és a 2016-17-es szezont teljesen kihagyta súlyos sérülése miatt. Visszatérése után a legutóbbi idényben tizenhárom bajnokin kapott lehetőséget, ezeken gólt nem szerzett, négy sárga lapot kapott.

Játékosmozgás a Honvédnál:
Érkezett: Batik Bence (Ferencváros), Eke Uzoma (nigériai, Balmazújváros), Fousseni N’Ganon Bamba (guineai, Csernomorec Odessza, ukrán), Holdampf Gergő (Nyíregyháza Spartacus)

Távozott: Eppel Márton (Kajrat Almaty, kazah), Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros), George Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest), Bobál Dávid (szabadon igazolható), Herjeczki Kristóf (Gyirmót FC, kölcsönbe)

Játékosmozgás a Ferencvárosnál:
Érkezett: Davide Lanzafame (olasz, Honvéd), Sigér Dávid (Balmazújváros), Kjartan Finnbogasson (izlandi, AC Horsens, dán), Abraham Frimpong (ghánai, Crvena zvezda, szerb), Matias Ezequiel Rodriguez (argentin, Chacarita Juniors, argentin), Csernik Kornél (Soroksár, kölcsönből vissza), Kundrák Norbert (Soroksár, k. v.), Bene Marcell, Burzi Alex, Hajdú Roland, Orosz Marcell, Róhfeld Gergő, Tóth Dominik (valamennyi profi szerződést kapott)

Távozott: Batik Bence (Honvéd), Gera Zoltán (visszavonult), Janek Sternberg (német, 1. FC Kaiserlautern, német), Priskin Tamás (Haladás, kölcsönbe), Silye Erik (Mezőkövesd, kölcsönbe), Joseph Paintsil (ghánai, Tema Youth, ghánai, kölcsönből vissza), Marcos Pedroso (brazil, Figueirense, brazil, k. v.), Nagy Dominik (Legia Warsawa, lengyel, k. v.)