Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: Az oroszok szerint Londonban folytatja válogatottjuk húzóembere!

A CSKA Moszkva korább edzője, Valeri Gazzaev már tudni véli, hol kezdi meg a következő idényt az orosz futball egyik legnagyobb ígérete, Aleksandr Golovin.

(Kép: as.com)

A több európai nagy csapattal, például a Juventus együttesével is összeboronált Aleksandr Golovin egyik igen komoly kérőjének továbbra is a Chelsea tűnik.

Az oroszok ráadásul azt is tudni válik, hogy a felek előzetesen már mindenben megállapodhattak egymással, így Golovin a világbajnokság után Londonba költözik.

“Golovin fogja eldönteni, hogyan tovább, ugyanakkor ahogy én tudom, már megállapodott a Chelsea-vel. Jó döntésnek tűnik, úgy gondolom maximálisan készen áll, hogy elhagyja Oroszországot! A bajnokságunk egyik legjobbja, játszott már a Bajnokok Ligájában is, a világbajnokságon pedig mindenki láthatta, milyen potenciál is rejlik benne.” – Nyilatkozta mindezt Golovin jelenlegi klubjának, a CSKA Moszkvának korábbi vezetőedzője, Valeri Gazzaev.

Amennyiben hihetünk a  63 esztendős orosz szakember szavainak, a Chelsea hamarosan megteheti a nagy bejelentést is.