Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A MOL Vidi tehetsége a Vasashoz igazolt – hivatalos

Az előző szezonban az élvonalból búcsúzó Vasas együttese hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvették a bajnok MOL Vidi tehetséges fiatal támadóját Bévárdi Zsombort.

Az előző idényben élvonalból búcsúzó Vasas hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvették a bajnok MOL Vidi FC fiatal tehetséges támadóját Bévárdi Zsombort. Több NB II-es klub is szerette volna megszerezni a támadót a MOL Vidi FC-től, de végül a székesfehérvári klub vezetősége más kérőket visszautasítva a Vasasnak adta kölcsön.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, hiszen egy nagy múltú klub mezét viselhetem. Szeretnék alapember lenni és jó játékkal feljutáshoz segíteni a Vasast. Van már NB II-es rutinom, bízom benne, hogy sikeres szezont zárok. Pozitívum, hogy egy játszó, támadó felfogású csapathoz kerültem, így könnyebb lesz a beilleszkedés” – mondta Bévárdi Zsombor.

A 19 éves támadó Siófokon született, pályafutását szülővárosában kezdte. Innen került a Főnix-Gold FC-be, majd Felcsútra. A Puskás Akadémia színeiben az U17-es csapatban 17 mérkőzésen 6 gólt szerzett.  2016 nyarán igazolt a Videotonhoz, az előző szezonban Siófokon szerepelt kölcsönben, ahol alapemberként 31 mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben.

Kép forrása: Vasas hivatalos honlapja