Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Komoly szponzor jöhet a Fradihoz

Kedden szurkolói ankétot tartott a Ferencváros labdarúgócsapata, melyen Kubatov Gábor klubelnök és Orosz Pál az FTC Zrt. vezérigazgatója vett részt. A keretből már csak távozók lehetnek, magyarokat is igazoltak volna, de drágák voltak, a MOL Fehérváron történt szerepvállalására reflektálva elmondták, a zöld-fehérekhez is egy komoly szponzor érkezhet.

Kubatov bizakodó (nso.hu)

Körülbelül ötven szurkoló vett részt a keddi ankéton, melyet a Ferencváros vezetése tartott. A drukkerek feltehették kérdéseiket, melyekből az ulloi129.hu szurkolói weboldal segítségével szemezgetünk. Kubatov azzal kezdte a beszédet, hogy igyekeztek időben kialakítani a következő szezon keretét, de a sok érkező miatt időbe telhet a csapat játékának kialakítása. Jelenleg 13 külföldi tagja az első keretnek, melyből lesz akit kölcsönadnak, hiszen az MLSZ 10 főben maximálta a regisztrálható idegenlégiósok számát. (ezeket lehet szezon közben is cserélgetni) Lesz olyan aki végleg távozik, de egyelőre még nem nyilvános, hogy kik. (mivel hat külföldit igazoltak a nyáron, így négy hely maradt Spirovski, Blazic és Gorriaran az előző idényben meghatározó játékos volt, így Georgijevic, Koch, Rui Pedro és Moutari (a nigeri is rendre szerepet kapott, de iránta van érdeklődés) négyes közül kerülhet ki az áldozat)

A csütörtöki nemzetközi kupa meccsről, az átigazolásokról, hogy magyar focistát miért nem igazoltak, illetve a mez áráról a következőket nyilatkozta.

Nem félünk a Maccabitól, azt mondtuk, hogy egy komoly ellenfél, akiket nem szabad egyáltalán félvállról venni. Hol vannak a magyarok? Nézzünk szét itthon és a nemzetközi bajnokságokban is, hol vannak a magyarok? Megpróbálunk magyar tehetségeket idehozni, a DVSC-nek van egy fiatalja, el akartuk hozni, kérnek érte 3 millió eurót. A mez árát a Nike szabja meg, van replika, ami olcsóbb. A jegyeknél úgy gondolom, hogy mindenki megtalálja a pénztárcájának valót. Amióta itt vagyunk, nyertünk hosszú évek után bajnokságot, három Magyar Kupát, erre tellett az erőnkből eddig, reméljük hogy legközelebb már elégedettebben ülhet itt.

Orosz: jogi eljárást indítottak Paintsil miatt (rangado.hu)

Orosz Pál a Paintsil üggyel kapcsolatban is elmondta azt, ami a nyilvánosságra tartozik:

Kölcsönbe érkezett Joseph. Az opció lehívásának feltétele az volt, hogy az ügynökével megállapodjunk a kölcsönadási időszak utánra szóló javadalmazásáról. Ez 2017. december 21-én megtörtént, nem tartották be, jogi eljárást indítottunk. A Genk egyik kollégájával is beszéltem télen, amikor meg akarták szerezni, azt mondta, hogy nekik más információik vannak.

Kubatov Gábor pedig egy esetleges nagy szponzor érkezését lebegtette meg. (jelenleg a T-mobile a főszponzor, a Groupama a stadion névadója)

Komoly tárgyalásokat folytatunk egy legalább akkora, ha nem nagyobb szponzorral, mint a MOL, jó irányba haladunk, nem kell aggódni. Ha létrejön a megállapodás, akkor a nevünk természetesen nem változik meg!

Endrődi Dávid