Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: a La Ligából érkezhet Courtois utódja

Ahogy arról már a FociClub.hu is beszámolt, akár már az idei nyáron elhagyhatja a szépen lassan káoszba fulladó Chelsea együttesét Thibaut Courtois. A belga portás helyére pedig kellene a londoniaknak egy klasszis kapus.

Állítólag a Chelsea illetékesei is elég biztosak már a vb-bronzérmes és vb-aranykesztyűs Courtois eladásában. Ennek megfelelően máris a pótlásán dolgoznak. Ez ugyan nem lesz könnyű feladat, lévén a belga alsóhangon is a klublegenda Petr Cech legjobbjait idézte már évek óta. A pletykák korábban a római Alisson megszerzéséről szóltak, ám a brazil válogatott első számú portásáért akkora a harc a topcsapatok között, hogy bizony a mostanság nem túl vonzó célpontot jelentő Chelsea nem jelent túl nagy vonzerőt.

A Sportitalia értesülései szerint a „Kékek” most éppen egy másik brazillal szemeznek, mégpedig a Valencia kapusával, Netoval. A dél-amerikai játékos korábban éveke töltött a Fiorentinában, illetve a Juventus-ban, ám igazán berobbannia az előző idényben sikerült számára a Turia-partiakkal. A 29 éves Neto már többször volt brazil válogatott kerettag, ám pályára még csak az olimpiai csapatban sikerült, még a 2012-es ötkarikás játékokon.

Netot 2021 nyaráig köti szerződés a Valenciához, amely klub aligha fogja 30 millió eurónál olcsóbban elengedni őt.