Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kisvárda: fegyelmit kapott s kitették a keretből az ukrán támadót

Sokba került Anton Sinder „problémamegoldása” a Fradi elleni találkozó után. Az ukrán támadót az ifistákhoz száműzték, amivel könnyen lehet, el is dőlt további kisvárdai sorsa.

Megtartotta első edzését Dajka László, akit az Újpest elleni találkozó után neveztek ki a Kisvárda Master Good élére. Ugyan a hétvégén még megbízott edzőként Kocsis János irányított, ám kedden már a korábban több együttest is edző Dajka tartotta a foglalkozás, amelyen nem vett részt a nyáron szerződtetett Anton Sinder. Az ukrán támadó a Ferencváros elleni meccsen előbb faultolta Leandrót, amiért sárgát kapott, ezt követően pedig fenyegetően lépett fel Pintér Csaba játékvezetővel szemben, eme tettéért pedig azonnal villant a piros. A klubvezetésnél betelt a pohár, mint azt Révész Attila elmondta a találkozó után, több légiós is lekezelően tekintett az NB I-re, köztük a harmincegy éves csatár is, akit még a hét elején az U17-es együtteshez irányítottak. Sindernek a Fradi elleni volt második magyar bajnoki meccse, s alighanem az utolsó is, ha nem változtat hozzáállásán. Egyébként nemcsak ő, hanem a Matias Fernandezt fejbe talpaló Berios is hosszabb pihenőt kaphat az MLSZ fegyelmi bizottságától.