Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Német Kupa: kiütéssel ment tovább a Mönchengladbach – eredmények

A délutáni mérkőzések után, este három találkozóval folytatódott a Német Kupa 2018/19-es kiírása. A hat pályára lépő csapat közül egyértelműen a Borussia Mönchengladbach együttese volt a legnagyobb név, amely élvonalbeli klubhoz méltóan hozta a kötelezőt.

A Mönchengladbachnak lényegében 8 perc is elég volt, hogy eldöntse a továbbjutás kérdését az ötödik ligás Hastedt otthonában. Előbb Hazard büntetőből, majd a nyáron megszerzett Plea vette be az ellenfél kapuját. Az erős kezdés után még erősebb folytatás jött. Raffael megrázta magát és duplázott, majd a félidő végéhez közeledve Neuhaus is beköszönt, végül a 42. percben ismét Hazard volt eredményes. A 6-0-s félidő után sem vettek vissza igazán Dieter Hecking fiai, s ugyanúgy folytatták a gólgyártást. Plea újból betalált, de Hofmann sem akart kimaradni a jóból. Raffael számára a 66. percben a mesterhármas is összejött, ami a 79. percben Pleanak, majd a 84. percben Hazardnak is. A hajrában pedig a szépítés is megszületett Kucuk révén, s ezzel így 1-11-es eredmény született. A korábban szebb napokat is megélt 1860 München sokáig vezetett a másodosztályú Kiel ellen, de végül alulmaradt 3-1 arányban. Az Union Berlin a Jena csapatánál vendégszerepelt, ahol 4-2-re tudott nyerni a fővárosi együttes.

Hastedt (V.) – Borussia Mönchengladbach (I.) 1-11 (0-6)
Gólszerzők: Kucuk (88.) ill. Hazard (2.-büntetőből, 42., 84.), Plea (8., 50. 79.), Raffael (15., 30., 66.), Neuhaus (39.), Hofmann (56.)

1860 München (III.) – Kiel (II.) 1-3 (1-0)
Jena (III.) – Union Berlin (II.) 2-4 (2-3)