Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING! Már nem Thomas Doll a Fradi edzője – hivatalos

Hivatalos közleményt adott ki honlapján a fradi.hu-n a magyar NB I. legsikeresebb klubcsapata a Ferencváros, avagy még a mai napon távozik posztjából Thomas Doll vezetőedző. 

A klub tájékoztatása szerint közös megegyezéssel bontanak szerződést a német trénerrel, aki azonnali hatállyal távozik posztjából. Utódját szerdán jelenik be, indulhatnak a találgatások.

A 2013-ban kinevezett, korábban a Borussia Dortmundot és a Hamburgot is irányító szakember 3 Magyar Kupát, 1-1 Ligakupát- és Szuperkupát, valamint 1 bajnoki címet nyert a zöld-fehér egyesülettel, mellyel az NB I-ben volt bronzérmes és ezüstérmes is két alkalommal. A nemzetközi porondon viszont nem tudott maradandót alkotni csapatával, sem a BL-ben sem pedig az El-ben még a csoportkör közelébe se kerültek.

A Ferencváros négy győzelemmel és egy döntetlennel kezdte az OTP Bank Liga idei küzdelmeit. Érdekesség, hogy Doll listavezetőként kell, hogy felálljon a kispadról.

Az 52 esztendős német szakember 190 meccsen ült a kispadon, ebből 113 megnyert, 44 lett döntetlen és 33 végződött vereséggel. Regnálása alatt 378 gólt lőtt (1,98/meccs), és 173 kapott a Fradi.

A kérdés adott, ki lesz az FTC új vezetőedzője? Külföldi, vagy magyar szakember váltja Dollt a kispadon? Mely edzők szabadúszók, esetleg valakit a pozíciójából mozdítanak el?