Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ismét Olaszországból igazolhat a Sevilla – sajtóhír

Alighogy bejelentették Maxime Gonalons kölcsönvételét az AS Romától, máris újabb játékost igazolhat  a Serie A-ból a spanyol első osztályban (La Liga) szereplő Sevilla együttese.


A La Stampa keddi riportja szerint az andalúz gárda megvásárolná a Torinótól a 28 éves spanyol szélső Iago Falquet 15-20 millió euró körüli összegért cserébe. Olaszországban múlt pénteken már lezárult az átigazolási piac, tehát ők nem igazolhatnak, de adhatnak el játékosokat, Spanyolországban pedig augusztus 31-ig él a piac.

Falque az elmúlt két szezon alatt – minden sorozatot figyelembe véve – 26 gólt szerzett a Torino színeiben, azt megelőzően a Roma és a Genoa játékosa volt, Spanyolországban pedig a Villarreal, az Almería és a Rayo csapatainál fordult meg.

Az Európa-liga-selejtezőben is érdekelt Sevilla magabiztos győzelemmel kezdte az elmúlt hétvégén a spanyol bajnokság 2018-2019-es kiírását.