Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FTC: Rebrov vette át a stafétabotot Dolltól – HIVATALOS

Kedden délután robbant a bomba, közös megegyezéssel távozott a Ferencváros éléről Thomas Doll a zöld-fehérek vezetőedzője. A váltásban óriási szerepet játszott, hogy a Groupama Arénában BL-selejtező mérkőzést játszanak ma este, de azt nem a Fradi, hanem a Vidi vívja. Utódja pedig az ukrán foci korábbi legendás csatára, a Dinamo Kijevvel edzőként kétszer is csúcsra jutó Szerhij Rebrov lett.

Fotó: AFP

A 44 esztendős szakvezető játékos-pályafutása során szerepelt a Sahtar Doneckben, a Dinamo Kijevben, az angol Tottenhamben és West Ham Unitedben, a török Fenerbahcéban, és az orosz Rubin Kazanyban is. A 90-es évek végén kiváló csatárkettőst alkottak a későbbi aranylabdás Andriy Shevchenko-val a kijevieknél és az ukrán nemzeti csapatban is. A 75-szörös válogatott Rebrov 2014 óta edzősködik, irányításával kétszer nyert ukrán bajnokságot és kupát, s egyszer ukrán Szuper Kupát a Dinamo Kijevvel. 2017 januárjában ő csábította Kádár Tamást is a klubhoz.

Rebrovval talán sikerülhet a régóta vágyott nemzetközi kupamenetelés, hiszen rövid edzői pályafutása alatt, több sikert is elért az európai kupákban. 2014-15-ben az Európa-ligában a negyeddöntőig jutott klubjával, ott a Fiorentinával szemben maradt alul a csapatával (1–1, 0–2). A 2015–2016-os szezonban a Chelsea, Porto, Maccabi Tel-Aviv (idén az izraeliek jelentették a Fradinak a végállomást az első körben az El-ben) és Dinamo Kijev alkotta csoportból másodikként juttatta tovább a kijevieket a Bajnokok Ligájában, a nyolcaddöntőben viszont a Manchester City nagy falatnak bizonyult: a hazai 3–1-es vereség után gól nélküli döntetlenre végeztek Angliában.

2017-ben szerződése lejártával távozott a Dinamotól, majd nem sokkal később aláírt a szaúdi al-Ahlihoz, de a kiváló anyagi lehetőséggel bíró ázsiai klubnál egy évig sem húzta, áprilisban menesztették.

Az obozrevatel.com kedden este feltette a nagy kérdést az ukrán trénernek, hogy ő lesz-e a Fradi új edzője a válasza eléggé sejtelmes volt:

„Jelenleg nem dolgozom, így nyitott vagyok minden lehetőségre. Szeretnének hivatalos bejelentést olvasni a Ferencváros oldalán? Hamarosan láthatnak majd, legyenek türelemmel!”

Szerdán reggel 10 órakor pedig be is mutatták a The Ritz-Carlton Budapest-ben tartott sajtótájékoztatón. Az ukrán tréner saját stábot is hoz magával. Másodedzője a spanyol Alberto Bosch lett.

– Köszönöm Rebrovnak, hogy elfogadta az ajánlatunkat. A játékoskarrierjét nem kell bemutatni, de edzőként sem isneretlen. Amikor kerestünk edzőt, nagyon komoly jelöltjeink voltak, a végén rá esett a választás. Egyrészt, amit ő letett az asztalnál a Dinamónál, az példaértékű. Szeretnénk hasonló sikereket elérni vele. Ő olyan karakter, akit látni szeretnénk a klub élén. A TOP50 edző között van jegyezve. (az utolsó TOP50-es magyar edző a Vidinél volt, a francia Bernard Casoni, nem sok sót evett meg Fehérváron – a szerk…)

Rebrov bemutatkozásában a következőket mondta:: Egy ideje figyeltem a csapatot, amióta felmerült, hogy idekerülök. Szeretném megköszönni Dollnak az eddigi munkát. Számomra az volt a döntő, amikor leültem Kubatov Gáborral, a vele való egyeztetés után mondtam igent. A cél az első hely és a jó nemzetközi szereplés, ezek számomra is fontos célok. Ez meggyőzött arról, hogy az egész klubnak nagy sikert akar, nem csak a felnőtt csapatnak. Itt van a legtöbb szurkoló az országban, ez is fontos szempont volt. Nem szeretnék ígérgetni, a cél az, hogy a csapat visszakerüljön oda ahová való, s a nemzetközi kupába is sikeres legyen.

Orosz Pál elmondta, hogy a döntés a nemzetközi kupakudarc után született meg, s azóta dolgoztak azon, hogy megtalálják az új vezetőedzőt. Ralf Zumdick távozik, Gera Zoli marad a stáb tagja. Új játékosok is érkezhetnek még. Nem a szurkolók véleménynyilvánítása miatt váltak el Thomas Dolltól, csakis a nemzetközi sikertelenség miatt.

Rebrov agresszív futballt ígér, ezt képviselte játékosként is. Intenzív játékra van szükség, ezt nem tudta a csapat az elmúlt időszakban játszani. Védekezni és támadni is kell tudni. Látnia kell a játékosok edzettségét, reméli a közös munkával hamar elérik ezt. Angol nyelven fog kommunikálni, hiszen beszél angolul, évekig játszott Angliában. Szaúd-Arábiából azért kellett eljönnie, mert egy ponttal lemaradtak a bajnoki címről. Ez a klub döntése volt, melyet nagyon sajnált.