Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: újabb várdai pont, mozgalmas meccset nyert a Paks

Ötgólos, fordulatos meccset játszott a Paks és a PAFC, újabb pontot szerzett a Kisvárda, a miskolciak bánták. 

 

Némi változtatást eszközölt Dajka László a kisvárdai szerkezeten, de nem kell hatalmas dolgokra gondolni, mindössze annyi történt, hogy több magyar játékos – szám szerint négy – kapott kezdőként lehetőséget. Később csereként kivétel nélkül légiós érkezett. S ahogyan beharangozónkban írtuk, lendületet adott a várdaiaknak a múlt héten megszerzett egy pont, lévén jobban kezdték a miskolciak elleni összecsapást, az elején több kisebb helyzetet alakítottak ki a szabolcsiak, akik közül Misic élt leginkább, az első ziccer is a horvát előtt adódott, aki huszonháromról célzott a bal alsó felé, Antal azonban védeni tudott. Ezt követően is inkább a hazaiak akarata érvényesült, mégis a látogató szerzett vezetést a félidő hajrájában. Persze érett ez a találat, lévén a játékrész második felére átvette a kezdeményezést a DVTK, amely Mihajlovic találatával került előnybe. Igaz, előtte Misic lőhette volna a forduló, de talán az év gólját, ha huszonötről kaput talál.

A második játékrészt is bátran kezdte az újonc, mi több, góllal. Horváthot tüntették el az ötös magasságában egy szögletet követően, tizenegyes! A büntetőt Vári végezte el, a bal alsóba helyezett. Továbbra is támadásban maradtak a hazaiak, akik közül Anderson kétszer is közel járt a gólhoz, ám egy szabadrúgást követően Antal védett, a kipattanót is a kapusba lőtte, Horváth pedig eltörte az újabb kipattanót. Ezután két kihagyott helyzet hazai oldalon, semmi extra a másikon.

Kisvárda – Diósgyőr 1-1 (0-1)
Kisvárda, vezette: Szőts Gergely
Gólszerzők: Vári (51., 11-esből) ill. Mihajlovic (40.)
Sárga lapok: Horváth Z. (27.) ill. Tóth B. (44.), Karan (48.), Forgács (89.)
Kiállítva:

Kisvárda: Felipe – Melnyik, Ene, Vári, Anderson – Lucas, Protic (Mitosevic, 59.) – Gosztonyi (Sassá, a szünetben), Ilic, Misic (Karaszjuk, 83.) – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

Diósgyőr: Antal B. – Sesztakov, Brkovic, Karan, Nagy T. – Tóth B., Tajti, Bárdos (Forgács, 77.) – Vernes (Ioannidis, 68.), Mihajlovic, Makrai (Hasani, a szünetben). Vezetőedző: Fernando Fernandez

Igen mozgalmasra sikeredett a Puskás AFC paksi vendégjátéka. Az első percek tapogatózása után megszerezte a vezetést a házigazda: Bertus adott be jobbról, Hahn senkitől sem zavartatva fejelt a kapuba. A gól láthatóan megnyugtatta Csertői Aurél együttesét, mert sokáig jobbára csak a mezőnyben gyürkőztek a felek, így nagy helyzet nem is alakulhatott ki. Egészen a hajráig nyugodt mederben csordogált az összecsapás, ekkor azonban Csertői Aurélnak mindkét szélső védőjét le kellett cserélnie sérülés miatt.

Fordulást követően szinte azonnal növelte előnyét a tolnai gárda, köszönhetően Hegedűs János öngóljának, s könnyen szépíthetett volna a felcsúti csapat, ám Kiss Tamás csak a kapufát forgácsolta szét. A későbbiekben is adódtak ziccerek, Hahn például a hetvenedik percben eldönthette volna a három pont sorsát, ha nagy helyzetben nem a kapu mellé lő. Gyorsan ébredt a PAFC, ám ez csak pillanatnyi fellángolásra volt elég: Arabuli, majd Latifi révén kiegyenlített a sárga-kék társaság, amely ráadásul emberelőnybe került Lenzsér kiállítása miatt, mégis a paksiak szereztek újabb gólt. Hanh már a ráadás utolsó pillanataiban nyerte meg az összecsapást a zöld-fehéreknek, így tovább tart a felcsútiak idei nyeretlen sorozata, míg a tolnaiak kilenc bajnokit követően tudtak ismét három pontot szerezni.

Paksi FC – Puskás AFC 3-2 (1-0)
Paks, vezette: Farkas Ádám
Gólszerzők: Hahn J. (14., 90+3.), Hegedűs J. (52., öngól) ill. Arabuli (76.), Latifi (81.)
Sárga lapok: Lenzsér (22.), Hahn J. (67.) ill. Zsidai (32.), Kiss T. (45.), Trajkovski (61.), Latifi (90.)
Kiállítva: Lenzsér (80., Paks)

Paks: Nagy G. – Kulcsár D. (Vági, 43.), Fejes, Lenzsér, Szabó J. (Gévay, 43.) – Kecskés T. – Haraszti, Papp K., Bertus, Bartha (Remili, 79.) – Hahn J. Vezetőedző: Csertői Aurél

Puskás AFC: Danilovic – Spandler, Heris, Hegedűs J., Trajkovski – Zsidai, Bokros (Szakály P., 86.) – Kiss T. (Arabuli, 68.), Kneze-vic (Vlasko, 59.), Latifi – Radó. Vezetőedző: Benczés Miklós