Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Diósgyőr: erősítés a középpályán, távozott a görög csatár

Kiesés elől menekül a Diósgyőr labdarúgó csapata az NB I-ben, így nem meglepő módon a játékoskeretet frissítését helyezték előtérben az utolsó napokban. A mai napon már megállapodtak Szabó Bencével a MOL Vidi FC középpályásával aki kölcsönbe került a DVTK-hoz. A korábbi dortmundi csatár a görög Nikolaos Ioannidis portugál élvonalbeli Marítimo csapatához szerződött.

dvtk.eu

Szabó Bence a MOL Vidi FC-től érkezett Diósgyőrbe. A ballábas középpályás az előző bajnokságban hatszor szerepelt az élvonalban, és négy mérkőzésen pályára lépett az Európa Liga selejtezőjében is. Tavasszal Nyíregyházán szerepelt kölcsönben, de ott se tudott meghatározó szerepet betölteni, hét meccsen kapott szerepet. Nyáron visszatért Fehérvárra, ott a második együttes négy meccsén játszott, most pedig a bajnokság végéig a Diósgyőr csapatát erősítheti.

– Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek! – nyilatkozta Szabó Bence a dvtk.eu-nak, aki a DVTK-ban 20-as számmal szerepel. – A Puskás Akadémiáról ismerem Tajti Józsefet, akinek a hívásán egy percig nem gondolkodtam, mert kiváló lehetőség Diósgyőrben focizni. Igyekszem minél hamarabb beverekedni magam a csapatba, és a DVTK hasznos tagjának lenni. Azért is szeretnék minél több játéklehetőséget kiharcolni, mert csak így tudok visszakerülni az U21-es válogatott keretébe.

Közben a Fociclub.hu több forrásból is úgy értesült, hogy a görög csatár Nikolaos Ionnaidis elhagyta a DVTK-t, s a portugál Marítimo együtteséhez írt alá. Miskolcon 35 NB I-es meccsen 5 gólig jutott, mely egy csatártól nem épp meggyőző. Információink szerint még ma meglesz az utódja is Diósgyőrben.

Ugrai Rolandról is tárgyalnak, őt a mai napon szintén értékesíthetik.