Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Cegléd: hárman mentek, ketten jöttek

Az átigazolási időszak utolsó napja mozgalmasan telt az NB II-es bajnokság utolsó helyén álló Cegléd csapatánál. Három játékosuktól megváltak, míg két új fiút szerződtettek. Ami érdekes a távozókkal kapcsolatban, hogy két csatárról beszélünk (eddig három volt a keretben), s egy középpályásról, míg az érkezők közül mindkettő középpályás.

Nyáron szerződtették a kieső Sopron csapatától Gyürki Gergőt. A korábbi Fradi-nevelésű középpályás, később játszott az NB III-as Pénzügyőrben, majd Mészöly Géza Szombathelyre csábította. Az NB I-ben három alkalommal lépett pályára. A több játéklehetőség reményében az előző idényt Sopronban töltötte. Miután az SVSE megszűnt ő is szabaddá vált. Nyáron szerződött Ceglédre, s összesen négyszer kapott a nyár folyamán szerepet a csapatban. A tegnapi nap folyamán szerződést bontottak vele. Akárcsak Nikola Makszimoviccsal aki szintén nyáron érkezett Klausz László együtteséhez. A csatárt háromszor vetette be a korábbi válogatott támadó. Szintén a csatársorban számított Hujber Tamásra. Az egykor az MTK-ban nevelkedő, majd ott az élvonalban öt alkalommal pályára lépő focistát nyáron szerezték meg véglegesen. Ő az előző szezonban még csak kölcsönben játszott az NB II-es csapatnál. Nyáron lejárt a szerződése, s az MTK-nál nem marasztalták. Akkor aláírt a Ceglédhez, ahol összesen négyszer kapott szerepet a nyáron, s most távozott.

Két új focistával is megegyezett a Cegléd vezérkara. Egyikük Nagy Tamás az NB III-as III.Kerület csapatától érkezett a sereghajtóhoz. Nagy korábban 35 alkalommal az NB I-ben is játszott, melyeken 3 gólt szerzett. A III.Kerület mind a négy harmadosztályú bajnokiján pályára lépett a nyáron. Most viszont egy osztállyal feljebb is bizonyíthat. Tavaly ősszel játszott utoljára a második vonalban, mikor is a Budafok focistája volt. Három alkalommal játszott az NB I-ben Csirmaz István, aki Mezőkövesdről írt alá Klausz Lászlóékhoz. A középpályás tavasszal az NB II-es Szolnoknál volt kölcsönben. A 23 éves középpályás Cegléden bizonyítaná, hogy az élvonalban is megállná a helyét.