Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Igazságos döntetlen Debrecenben

A Debrecen két győzelemmel és három döntetlennel kezdte a szezont, de előző héten 3-0-ás vereségbe szaladt bele a Kispest ellenében. A  Haladás egy győzelemmel és egy döntetlennel (mellette négy vereséggel) érkezett Debrecenbe. A szombathelyiek jelenleg, épp, hogy megelőzik a kiesésre álló Kisvárdát és Puskás Akadémiát, a Loki pedig a negyedik helyen áll a forduló előtt.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Herczeg András kicsit megvariálta a kezdőcsapatát Szatmári Csaba helyére Mészáros Norbertet, Ferenczi helyére Barna Szabolcsot, Avdijaj helyett pedig Könyves Norbertet nevezte a kezdőcsapatába. Michal Hipp továbbra is bízott a minél több védőt vezényeljünk a kezdőcsapatba elve mellett, hiszen a védelmi négyes előtt játszó védekező középpályás posztjában szereplő Habovda és Jagodics igazi posztja is hátvéd. Az MTK elleni meccsen Király Gábor ellen tüntetett (szebben fogalmazva Rózsa Dániel mellett) a szombathelyi tábor, de a szlovák tréner továbbra is a válogatottsági csúcstartó mellett tette le a voksát. Priskin Tamás eredeti posztján kezdhetett, hiszen az előző heti visszavont center helyett, most középcsatárként vetette be Hipp mester. A két klub a történelemben nem sokszor üzletelt egymással, hiszen a Lokitól a Haladáshoz csak Karol Mészáros került. (előbb kölcsönbe majd végleg). Ellenkező irányba a korábbi román válogatott Selymes Tibor, a brazil Flavio Pim, az egykori kiváló kapus Takács Tamás, illetve az egyik csapatban sem játszó Király Vitalij igazolt. (Halmosi Péter anno Debrecenbe Ausztrián keresztül került, míg a Haladásba Anglián keresztül jutott vissza)

Két hete Debrecenben Cikos gyűrűje okozott problémát, ezért nem tudták elkezdeni a meccset időbe, ma pedig fonás volt a hátráltatás oka. Egy “szakember” ugyanis hálót font, mert lyukas volt az egyik kapun… No, de ezért szép a magyar futball, minden héten valami újdonsággal találkozunk… A Debrecen kezdett támadó felfogásban. Takács elfutott a szélen rövid sarok irányába lőtt, de Király figyelt és védett. Még egy perc is alig telt az előző lehetőség után, mikor Könyves kapott egy kiváló passzt, lefutotta Németh Milán, jobbal lőtt az ötösről Király védett bravúrosan. Majd Varga Kevin lódult meg a Haladás kapujának irányába, 11 méterről lőtt, de kapu fölé. A 17.percben Benest kellett lecserélni sérülés miatt. (Cikossal anyanyelvi szinten eltudna beszélni a gyűrűs problémákról, míg a szlovák védő kezéről két hete nem jött le a kellék, addig a cseh hátvéd az előző bajnokság utolsó fordulóját hagyta ki gyűrűs gondjai miatt. Aznap volt az esküvője… A Vasas pedig kiesett…) A 21.percben góllá érett a debreceni fölény. Tőzsér ballal ívelt be egy szögletet, Király és Jagodics végigszemlélte ahogy Takács három méterről fejét a labdába tette, s középre a kapuba fejelte. Majd Tőzsér labdaszerzése után Bódi lőtt a tizenhatoson belülről gyatrán a kapu fölé… A 34.percben a Lokinál is csere, Barna Szabolcs helyére Ferenczi János állt. Szintén sérülés végett… Két perccel később Cikos követte “gyűrűs párját” az öltözőbe, őt is sérülés miatt kellett lecserélni. Helyére Kusnyir Erik állt, aki két hete a kezdő sípszó előtt váltotta. A 41.percben a semmiből egyenlített a Haladás, mégpedig Priskin Tamás! Mészáros és Kinyik egymásra várt, Priskin pedig 16 méterről kapura lőtt, átpattant Királyon, s 1-1-re módosította az állást. A 45.percben Takács két lépésről jobbal képes volt az üresen tátongó jobb alsó sarok mellé pattintani a labdát…A 48.percben Tőzsér távoli lövését Király kiszedte a felső fickából így a szünetre már nem változott az állás 1-1-el vonultak be a csapatok az öltözőbe.

24.hu

A második játékrész Tőzsér 23 méteres szabadrúgásával és Király védésével indult. Majd a túloldalon Schimmer került ziccerbe, de 12 méterről megeresztett lövése nem talált kaput. Majd nem sokkal később egy szöglet után Grumics fejelt nem sokkal a jobb felső fölé. Apró szépséghiba, hogy a saját kapuja előtt. Egy gyors debreceni támadás végén Bódi áttette balról a túloldalon érkező Könyves Norbert elé, a csatár viszont csak gyengén tudott beleérni, s “lövése” elment a kapu előtt. Az ellentámadásból Prsikin elé került a labda, ő pedig az ötösről eltörte a labdát, miután gyengén a kapu mellé lőtt. A 71.percben Németh Márió elét került a tizenhatoson belül a labda, levette, tolt rajta egyet, majd lőtt, Nagy viszont nevéhez méltóan nagyot védett. A 76.percben Ferenczi adott be a baloldalról Könyves ballal az ötösről kirúgta a nézők közé…  A szögletet Király öreg urasan végezte el (nem hiába, már 42 éves), jutalma pedig egy sárga lap volt. A korábbi válogatott kapus, szem előtt tartja az alapszabályt: idegenben jó az x. A 83.percben Halmosi Péter is beszállt a Haladásba, a szintén rutinos (de azért öt évvel fiatalabb) Schimmer Szabolcs helyére. Avdijaj a 86.percben bizonyította, hogy ő is képes az ötösről gyatrán a kapu fölé lőni. A svájci-albán csatár hetedik bajnokiján még mindig 0 gólos… Alap szabály: a légiós legyen jobb a magyarnál. A kérdés az, hogy ilyen magyar csatárt nem találni? A 93.percben Bódi cselezgetett a tizenhatos előterében befelé, balról középre, majd lőtt, de Király könnyedén előre vetődve védett.

A játékvezető a 95.percben lefújta az összecsapást, mely igazságos döntetlent hozott.

Debrecen – Haladás 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Takács (21.p) ill. Priskin (41.p)
Sárga lapok: – ill. Németh Milán (46.p), Király (77.p)

DVSC: Nagy – Cikos (Kusnyir 36.p), Kinyik, Mészáros, Barna Sz. (Ferenczi 34.p) – Bódi, Tőzsér, Haris, Varga K – Takács (Avdijaj 80.p), Könyves vezetőedző: Herczeg András
Haladás: Király – Schimmer (Halmosi 83.p),  Benes (Tamás 17.p), Kolcák, Németh Milán (Németh Márió 51.p) – Habovda, Jagodics –  K. Mészáros, Grumics, Rácz – Priskin vezetőedző Michal Hipp