A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Hivatalos weboldalán számolt be a MOL Vidi FC, hogy szerződést bontott válogatott középpályásával Varga Józseffel. Amint tegnap mi is jeleztük a korábbi debreceni focista nem került be a Vidi El-keretébe, most pedig el is váltak útjaik.
Augusztus 31-én zárult az átigazolási időszak, s Varga már a hétvégi Ferencváros elleni meccskeretben sem szerepelt. A válogatott labdarúgó az elmúlt bő két évben 45 bajnokin, kilenc nemzetközi találkozón és három Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára Vidi-mezben.
“Tekintettel Varga József érdemeire és hozzáállására, valamint a klub érdekeire, nem gördítünk akadályt a játékos távozása elé, a közös megegyezéssel történő szerződésbontást követően Varga József szabadon tárgyalhat az érdeklődőkkel. A debreceni születésű sportember további pályafutásához sok sikert kívánunk!” – szerepel a fehérvári klub hivatalos weboldalán.
Ha a szerződését augusztus 31-ig felbontották, akkor minden további nélkül másik magyar csapathoz is aláírhat. Ha nem, akkor rá is ugyanaz vonatkozik, mint a szerződéssel rendelkező focistákra, csak olyan helyre igazolhat, ahol a szerződésbontáskor is nyitva volt a transzferkapu.
Varga azért is kerülhetett háttérbe a csapatnál, mert nyáron szerződtették a Vasastól Berecz Zsombort, s végül Anel Hadzic is meghosszabbította lejáró kontraktusát.
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…