Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: botlott és már nem hibátlan a Real Madrid! – videóval!

A La Liga 4. fordulójában kemény meccsre készülhetett a Real Madrid, hiszen az Athletic Bilbao ellen sosem könnyű játszani. A Barcelonát másolták volna.

Kép: AS.com

Miután a Barcelona ha nem is könnyedén, de nyerte a Real Sociedad elleni vendégjátékát, itt volt az ideje, hogy a liga másik 100%-os csapata is megmutassa, mire képes Baszkföldön a San Mamesben. A Real Madrid ezúttal is 4-3-3-ban állt fel – ahogy az elmúlt hetekben már többször is -, meglepetést pedig a kezdőben pedig legfeljebb csak Ceballos jelenléte jelenthetett, bár ez a közelgő BL-meccsek miatt mégsem teljesen váratlan. A túloldalon Berizzo együttese is magabiztos volt: habár egy meccsel kevesebbet játszottak, veretlenül várták a Real elleni derbit.

A kezdés a papírformának megfelelően zajlott: a Real valamivel többet birtokolta a labdát és kezdték kiépíteni a fölényüket a középpályán. A Ceballos-Kroos-Modric trió jól működött és kezdték bevonni a szélsőket is a játékba, próbálták megbontani a hazai védelmet. A Bilbao eleinte talán nem tűnt annyira magabiztosnak, így az volt az ember érzése, hogy ebből akár egy nagyobb különbségű madridi siker is lehet majd, ám mint kiderült: a baszkok csak kicsit nehezen pörögtek föl az első percekben, idővel felvették a ritmust.

Egyre többször jutottak el Courtois kapujáig, volt pár kósza lövésük, de igazából még akkor sem feltétlenül kellett komolyan venni ezeket a próbálkozásokat. Más volt a helyzet viszont a 32. percben, amikor is előnybe került az Athletic: kis kavarodás után Iker Muniain talált be, ám a lassítások után még az sincs kizárva, hogy lesen volt. Mivel azonban a videóbíró nem jelzett, így nem is lett komolyabb vizsgálódás az ügyben. A Bilbao vezetett és ezzel komoly változáson ment át a mérkőzés képe.

Az első félidőben nem is tudott mit kezdeni ezzel a Real Madrid, a másodikban viszont már sikerült talpra állniuk. A szünetben bejött Casemiro Ceballos helyett, Lopetegui tehát dominánsabb kívánt lenni a középpályán, ez a terve pedig nem is működött rosszul. Határozottabb volt a Real, ám a kirakós hiányzó darabkája csak egy óra játék után került elő. Modric helyére ugyanis akkor állt be Isco, aki nagyjából 2 perccel később már be is talált. Bale jegyezte a gólpasszt, beadását pedig magabiztosan fejelte be közelről az amúgy nem túl magas Isco, akit teljesen elfelejtettek fogni a Bilbao védői.

Ismét egyenlő volt az állás és kinézett egy fordítás is – csak hogy lemásolja a Barca délutáni baszk produkcióját a Real. A dolgok azonban ezúttal sem úgy alakultak, ahogy a fővárosiak szerették volna. Az Athletic játékosai hatalmasat küzdöttek és időnként a védekezés mellett még Courtois-t is sikerül megtornáztatniuk párszor. Idő közben pedig Bale helyett Lucas érkezett a pályára – mondjuk Mariano helyett -, ami azt is jelzi, hogy a dominikai/spanyol csatárban egyelőre nem bízik meg Lopetegui, nem merte lehozni Benezmát miatta.

A hajrá kimondottan izgalmasra sikerült, sok rohanással, lehetőségekkel mindkét kapu előtt. A Real Madrid támadói nem voltak elég meggyőzőek ezúttal, ahogy az egész csapat elmaradt attól, amire egyébként képes lenne. A végére már sikerült felpörögniük, küzdöttek becsülettel, de ez most ezúttal csak egy döntetlenre volt elég a San Mamesben, hiszen a Bilbao ki tudta hozni 1-1-re a végét. A baszkok nem érdemeltek vereséget, a Real pedig győzelmet – talán igazságos a döntetlen, amivel a Barcelona köszöni szépen és lépéselőnybe kerül: 2 ponttal állnak a rivális Real Madrid előtt a bajnokságban.

https://www.youtube.com/watch?v=-Bf2XPbMkvM

Athletic Bilbao – Real Madrid 1-1 (1-0)
Helyszín: San Mames (Bilbao), Vezette: Gonzalez Gonzalez
G.: Muniain (32.), Isco (64.)
Sárga lap: Alvarez, Raul Garcia, Capa, Berchiche, Benat, Simon, ill. Carvajal, Lucas Vazquez
Piros lap:

Athletic Bilbao: Simon – Berchiche, Inigo Martinez, Alvarez, de Marcos – Dani Garcia, Raul Garcia – Muniain (Capa), Susaeta, Benat (Rico) – Inaki Williams (San Joze). Edző: Berizzo.

Real Madrid: Courtois – Marcelo, Sergio Ramos, Varane, Carvajal – Ceballos (Casemiro), Kroos, Modric (Isco) – Asensio, Banzema, Bale (Lucas Vazquez). Edző: Lopetegui.