Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Puskás-Vidi balhé utáni reakciók

Hétvégén a Puskás Akadémia – Mol Vidi FC meccs után óriási tülekedés zajlódott le a játékosok között. Az ügy kulcsfigurája Varga József volt, aki előző héten került át Fehérvárról Felcsútra. De a dulakodás közepén Benczés Miklóst Marko Scsepovics a földre vitte. Igaz a tréner a meccs után elmondta, nem történt semmi komoly, ez benne van a futballban.

Kihagyott 11-es és balhé a Puskás–Vidi végén

Dráma és balhé a Puskás–Vidi (2–1) végén. 😠😯😠😯😠A vendégek 102. percben kihagyott 11-ese után óriási tömegjelenet alakult ki: Hadzic a felcsúti kispaddal veszett össze, a békítő Benczés Miklós a földre került, Scepovic az öltözőig üldözte Varga Józsefet.

Közzétette: M4 Sport – 2018. szeptember 15., szombat

Furcsa körülmények között távoztam a klubtól, nem is tudtam elköszönni senkitől, akitől szerettem volna. Érzelmekkel telve játszottam ezt a mérkőzést, magamnak, a csapatnak, a stábnak és szeretteimnek is bizonyítani akartam – nyilatkozta Varga József a pfla.hu-nak. “A meccs végéig meg tudtam tartani a hidegvéremet, nem ültem fel a provokációnak, az pedig ösztönös reakció, ha látom, hogy támadják a csapatomat, akkor védem a sajátomat. Ez nem a Vidi szurkolói ellen vagy volt csapattársaim ellen irányult, hanem bizonyos emberek ellen.”

Igaz azokat a bizonyos embereket nem nevezte meg.

Anel Hadzic vasárnap este az M4Sport vendége volt, s a konfliktusban ő is tevékenyen részt vett, ezért az ő véleménye is érdekes:

Érzelmek voltak a pályán, kis provokációk, nem történt igazán semmi, rendeződött a dolog. Én semmit nem csináltam, csak reagáltam, talán másképpen kellett volna válaszolnom. De a kispadról jöttek a provokációk, rosszul reagáltam, másképp kellett volna kezelnem a helyzetet. Olyan országból jövök, ahol az érzelmek nagyon jelen vannak a futballban is, elég elkeserítő volt a vereség is, ott voltak a provokációk is…de részemről le van zárva ez az ügy. Az érzelmek hozzátartoznak a focihoz, ha nem így lenne, akkor az nem foci, hanem színház volna.