Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb edzőváltás az NB II-ben

Az előző évekkel ellentétben, az idei bajnokságokban (NB I és NB II) nagy számban cserélgetik a klubok az edzőiket. Az élvonalban már Kisvárdán, a Ferencvárosnál is megköszönték a korábbi tréner munkáját, az NB II-ben, pedig Győrben, Zalaegerszegen és Siófokon. Mára pedig kiderült, hogy Klausz László és a Cegléd útjai is elválnak.

Fotó: szegedma.hu

Klausz László 2017 nyarán vette át a szakmai munka irányítását az NB II-es Ceglédnél, előtte a Szeged 2011 kispadján ült a második vonalban. Az előző idényben 52 ponttal a 9.helyet szerezte meg irányításával a klub, mely a klub történetének legjobb másodosztályú helyezése volt az egy csoport NB II bevezetése óta. Ennek ellenére idén nyáron alapos vérátömlesztésen esett át a csapat. Ráadásul a nyári igazolások sem váltották be a reményeket, hiszen a most érkező Gyürki Gergő és Nikola Maksimovic mellett Hujber Tamás (őt most szerezték meg végleg egy év kölcsön után) sem tagja már a játékoskeretnek. Nyolc forduló után, kedden értékelte a klubvezetés az idei teljesítményt, s úgy döntöttek, hogy a továbbiakban már nem a korábbi válogatott csatár felel a csapat felkészítéséért.

Utódjáról egyelőre még nem döntöttek.

A 2018/19-es NB II-es edzőváltások:

Győr: Mészöly Géza helyett Király József
Siófok: Varga Attila helyett ifj. Mihalecz István
Zalaegerszeg: Nagy Tamás helyett Dr. Dobos Barna
Cegléd: Klausz László helyett ?