Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tovább erősödik a ZTE

A feljutást célozta meg a Zalaegerszeg NB II-es labdarúgócsapata, s ennek szellemében erősítettek is a nyáron. Hét forduló után, hiába álltak azonos pontszámmal, mint a feljutó helyen álló Békéscsaba, az addigi edzőt Nagy Tamást Dr. Dobos Barna váltotta. A hétvégén a Balmazújváros ellen csak döntetlent játszottak, s így lépéshátrányba kerültek. Ezért most újabb focistát, a szabadon igazolható Barczi Dávidot szerződtették.

Barczi legjobb napjait Diósgyőrben élte (boon.hu)

A középpályás Újpesten nevelkedett, majd megfordult a belga St. Truiden, a Diósgyőr, a Videoton végül a Vasas csapataiban. Az NB I-ben 141 meccsen 12 gólig jutott. Az idei szezont még a piros-kékeknél kezdte, ahol egy másodosztályú bajnokin pályára is lépett, végül augusztus végén elváltak útjaik, s szabadon igazolhatóvá vált. Az 1989-ben született focista most a bajnokság végéig írt alá a Zalaegerszeghez, ahol a sérült horvát (jajj bocsánat, magyar, hiszen az NB II-ben csak magyarok játszhatnak) Alijosa Vojnovoc-ot kell pótolnia.