Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Everton hosszabbított kapusával – hivatalos

A Premier League-ben szereplő Everton csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy meghosszabbították angol válogatott kapusuk, Jordan Pickford szerződését. 

Forrás: evertonfc.com

Az Everton hivatalosan is bejelentette, hogy Jordan Pickford egy új, 2024-ig szóló szerződést írt alá, amellyel hat évre kötelezi el magát a liverpooli klub mellett.

A 24 éves kapus 2017 nyarán igazolt a Sunderlandből az Evertonba 28,5 millió euró ellenében, és a nyáron már ő lett az angol válogatott első számú hálóőre is.

Pickford a klub hivatalos oldalának nyilatkozott a szerződéshosszabbításról:

“Amikor tavaly az Evertonba igazoltam, tudtam, hogy a legjobb helyre érkeztem a karrierem szempontjából. Azt is a klubnak köszönhetem, hogy én lettem az angol válogatott első számú kapusa, mivel hétről-hétre megbízható teljesítményt tudok nyújtani itt.”

Az angol hálóőr még elmondta, hogy az a célja, hogy annyi meccset játsszon az Evertonban, amennyi csak lehetséges, és a válogatottban is szeretné megtartani első számú pozícióját.