Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Hétvégén rendezik a Ferencváros – Újpest mérkőzést, mely az egyik legnagyobb múltra visszatekintő magyarországi párharc. A két csapat múltja is erősíti a szurkolók közti rivalizálást. Minden országnak megvan a saját derbije, Magyarországon az a Fradi-Újpest. A következő napokban egy-egy emlékezetes győzelem összefoglalóját tesszük fel a holnapunkra, mindkét csapat szurkolói örömére, illetve bánatára.
1.rész 6-0 2. rész: az utolsó derbi az Albert stadionban 3.rész: egy emlékezetes Jagodics bomba 96-ból
4.rész: fordítás a 90.perc után
2012 augusztus 19-én ült utoljára magyar vezetőedző a Ferencváros kispadján. (kinevezett, hiszen Máthé Csaba többször beugrott megbízott edzőként, vagy Thomas Doll eltiltásaikor) Détári Lajos csapatába olyan focisták léptek pályára, akik mára jobbára alacsonyabb osztályban szerepelnek. Jova (NB II, Nyíregyháza) – Alempijevic (görög alsóbb liga), Grúz (BLSZ I., Unione), Klein (csapat nélküli), Sváb (NB II, Tiszakécske) – Cukic (visszavonult), Józsi (visszavonult), Gyömbér (NB II Soroksár) – Somália (emírségek), Máté (NB III Szeged), Böde (FTC), csere: Beliczky (NB II Kaposvár), Orosz (NB II Soroksár), Hakola (VPS, finn I. osztály)
A meccsen Kabát Péter góljával a hazaiak szereztek vezetést, majd a 90.minutumban Orosz Márk egalizált, de a 94.percben jött a belga-kongói Bavon Tshibuabua, s meglőtte első újpesti gólját. A támadó azóta megjárta az angolai bajnokságot, s a belga sokadig ligát. Jelenleg csapat nélkül tengődik. A csatár a következő idényben a 3-1-re elveszített Puskás-stadionban rendezett derbin is eredményes volt.
Csak a belga-kongói gólja az alábbi videóban látható
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…