Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mourinho: “Tudtam, hogy nagy bajban leszünk!”

Így látta José Mourinho, a Manchester United meglepetésszerű Ligakupra- búcsúját a Derby County ellen.

(Kép: goal.com)

Mint ismert a “vörös ördögök” tizenegyesekkel maradtak alul az old Traffordon másodosztályú ellenfelükkel szemben. Mourinho saját elmondása szerint, tudta, hogy baj lehet a büntetőrúgásoknál.

“Csak azt tudom mondani, mint legutóbb a Wolverhampton ellen. Az ellenfelünk elhitte, hogy lehet keresnivalója, és így is futballozott. Szerintem a Derby is jól játszott. Le kellene tudnunk zárni az ilyen mérkőzéseket.  A második félidő elején nem tudtunk dominálni, és csupán az egyenlítés után éledeztünk, ami nem igazán tetszik!” – Kezdte meccs utáni gondolatmenetét az MU menedzsere.

“Az egyenlítő góljuk után azt akartam, hogy még aktívabbak legyünk, ezért is cseréltem kettőt. Viszont jött egyből a kiállítás, elveszítettük a kapusunkat, és elég nehéz helyzetbe kerültünk. Az sokkal jobban tetszett, hogy az utolsó pillanatig mentünk előre, minden erőnket megmozgatva.” – Folytatta Mourinho, elérkezve a tizenegyespárbajig.

“Régen még hosszabbítás volt az ilyen meccsek után. Most jöttek a büntetők, ahol valakinek hibáznia kellett. Amikor láttam, hogy a hatodik és hetedig rúgók is betaláltak, már gondoltam hogy bajban leszünk, hiszen Eric Bailly és Phil Jones következtek. Sosem hibáztatom vagy kritizálom a játékosaimat, így most se írják meg ezt velem kapcsolatban. Számomra egyértelmű, ha Phil vagy Eric áll oda, nagyobb a hibázási lehetőség. Ez viszont természetes, hiszen ez nem az ő műfajuk!” – Zárta értékelését a portugál szakember.