Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ezért választotta a sztárkapus a Poolt!

A nyári átigazolási időszak során kapusok közti – akkori – világrekord összegért klubot váltó brazil portás, Alisson Becker egyelőre úgy tűnik, nagyszerűen választott, amikor az AS Romától továbbállva – például a Real Madrid helyett – a Liverpool ajánlatát fogadta el.

A 25 éves kiváló kapus elárulta, hogy honfitársa, a Liverpooltól a Barcelonához távozó Philippe Coutinho csupa jót mondott az angol egyesületről, és a középpályás tanácsa döntő szerepet játszott a szerződésében.

“Nagyon pozitívan beszélt többek közt Jürgen Kloppról, és említette, hogy mennyire boldog volt itt, a csapat pedig olyan, mint egy igazi család.”

Alisson a Leicester City elleni kapott gólját követő kritikákra is reflektált: “aki követte a pályafutásomat, az tudja, hogy nem követek el sok hibát. Alapjában véve egy kiegyensúlyozott kapus vagyok, és ez hozott a Liverpoolhoz is, úgy érzem, hogy egymást kerestük. Nem olyan kapusnak tartom magam, aki a kamerának vetődik jobbra-balra, ha kell, ha nem, csak teszem a dolgom, nem hollywoodi filmsztár vagyok”.

A hatból hat bajnoki győzelemmel rajtoló Liverpool szombaton 18:30-tól a szintén veretlen Chelsea vendége lesz a Stamford Bridge-en, akiktől a hétközi Ligakupa-fordulóban (Carabao Cup) hazai pályán szenvedtek vereséget.