Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Böde reményei

Böde Dániel az idei évben háttérbe szorult a Ferencvárosnál. Korábban azt nyilatkozta, hogy hozhatnak ide bárkit, úgyis ő játszik, no úgy tűnik Davide Lanzafaméban emberére akadt. A fradi.hu készített vele interjút, hogy miben bízik a hétvégén a Puskás Akadémia elleni meccsen. Igaz a klubhonlap azt elfelejtette megemlíteni, mint amit a fociclub.hu már megírt a Loki elleni összefoglalójában az olasz csatár hétvégén pihen, hiszen összeszedte ötödik sárga lapját.

Böde hét gólt szerzett eddig a Puskás Akadémia ellen, így egyik kedvenc ellenfele is lehet a felcsúti egylet. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat mondta el a válogatottból is kiszoruló “Madocsai Messi”:

Ahhoz képest, hogy nem régóta szerepelnek az NB I-ben, ez tényleg nem rossz szám. Bízom abban, hogy tovább növelhetem majd a góljaim számát ellenük.

Legemlékezetesebb gólja a Puskás Akadémia ellen, mikor cipő nélkül fejezte be a támadást:

Szintén emlékezetes találata volt, mikor a 2016-os bajnoki idényben, egy hosszabb sérülés után visszatért, s góllal és gólpasszal tette felejthetetlenné:

Ez is maradandó, mert akkor tértem vissza, és adtam egy gólpasszt, majd volt ez a találat, amit akkor még úgy volt, nem nekem írnak a jegyzőkönyvbe, de végül igen. Később fejeltem még egyet, de azt nem adták meg.

Az előző idényben pedig Paintsil kiállítása után emberhátrányban és gólhátrányban is voltak a Puskással szemben. Végül 3-1-re diadalmaskodtak úgy, hogy Böde az utolsó pillanatban 3-1-re alakította az állást:

– Emberhátrányban voltunk akkor nagyon sokat, ráadásul vezetett az ellenfél, de végül fordítottunk, és ezzel állítottuk be a 3-1-es végeredményt, szóval fontos volt.

Hétvégén pedig újból a Puskás lesz az ellenfél. A szezonban egy gólt (igaz az győztes találat volt a Mezőkövesd ellen) jegyző támadó pedig bizakodhat, hiszen jó eséllyel a kezdőcsapatban futhat ki a pályára, hiszen Lanzafame eltiltását tölti.

– Bízom abban, hogy megkapom az esélyt a bizonyításra, élnem kell a lehetőségeimmel. Remélem, hogy jó játékkal és gólokkal segítem majd a csapatot.