Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: 50 méteres potya után vereséget szenvedett a Fradi – VIDEÓ

Retteghetett a Ferencváros. A zöld-fehérek a szezon első tíz meccsén nem találtak legyőzőre, de… A Puskás Akadémia összesen két diadalt könyvelhetett el eleddig, mégpedig a 2018-as bajnok Videoton, a 2017 diadalmaskodó Budapest Honvéd ellen. S ez miért fontos? 2016-ban ugyanis a Fradi nyerte a hazai pontvadászatot.

rangado.hu

A Puskás Akadémián nevelkedett egykor Szolnoki Roland, igaz felnőtt meccseit mind a Videotonban játszotta. Idén nyáron viszont nem marasztalták Fehérváron, így visszatért nevelőklubjához Felcsútra, ahol eddig sérülés miatt nem tudott még játszani. Spandler Csaba ellenben megsérült az elmúlt héten így neki az ősze már kimaradt, helyén Poór Patrik kapott szerepet, aki idén ősszel még szintén nem játszott. Először kezdett Urblik József is a Felcsútban, a szlovák utánpótlás válogatott középpályás, nyáron nagyon bízott egy Videoton szerződésben, állítása szerint volt is Fehérváron, de végül a helyi orvosok nem találták alkalmasnak a lábát futballra. A Fradiból az eltiltott Heister maradt ki, helyét honfitársa az eredetileg jobbhátvéd, védekező középpályás Julian Koch vette át akit Thomas Doll már körön kívül szeretett volna látni a nyáron. Szintén nem játszhatott a házi gólkirály Davide Lanzafame, aki öt sárga lapot zsebelt be eddigi tíz fordulóban, helyére Rebrov mester Böde Dánielt jelölte. Böde korábban rendre betalált a Puskás Akadémia ellen, így vele azért nem húzott zsákbamacskát az ukrán. A sok sérült és eltiltott játékos miatt, Rebrov Csonka Andrást, s a hosszú ideje maródi Lovrencics Balázst is a kispadra nevezte.

Mindkét oldalon helyzetekkel indult az összecsapás, mígnem a 14.percben  Arabuli a két hezitáló védő Leandro és Koch mellől lőtt 23 méterről, méghozzá a kapufán csattant. A 18.percben Varga jobb oldali, jobblábas beadását nyolc méterről Böde a lécre fejelte. Sokan már gólt kiáltottak. Majd tényleg sikíthattak a szurkolók, ugyanis megszerezte a vezetést a Felcsút! Arbaulit a félpályánál leküzdötte Spirovski. A megítélt szabadrúgás után a labda mögé Hegedűs állt. A korábbi Haladás védő, gondolt egy merészet s kapura lőtte, a kapujából kint álló Dibusz vetődött vissza felé, de nem tudta elérni. A labda a jobb alsóba kötött ki. A 25.percben Varga szabadrúgását védte Danilovics. A 34.percben Dibusz jóvátette a gólnál elkövetett hibáját. Balogh bal oldali beadását Urblík ballal lőtt de Dibusz védett, de az igazi bravúr ezután jött, ugyanis a  kipattanót nyolc méterről a jobb sarok irányába lőtte Balogh, de Dibusz hatalmas vetődéssel nagyot védett. A 44.percben Lovrencsics távoli lövését védte Danilovics. Majd ötlettelenül passzolgattak a Fradisták, így nem is okozott meglepetést, hogy a játékvezető lefújta az első félidőt.

fradi.hu

A szünetben a gyengén játszó Bőle Lukács helyére az izlandi Finnbogason állt be. Így a vendégek átálltak a két csatáros játékra. A második játékrész egyből egy Fradi lehetőséggel indult, Lovrencsics beadása után Böde megelőzte Danilovicsot, de fejese elkerülte a kaput. Az 55.percben Spirovski távoli lövése kerülte el a felcsúti kaput. A 65.percben Lovrencsics beadásába Böde reflexszerűen kapott bele, a felső lécről pattant ki a labda. Majd Varga beadását Finnbogason fejelte épp kapu fölé. A 73.percben a korábbi Fradista Radó András hagyta el a pályát, helyére a szlovák Vlaskó állt. A Fradinál pedig a védekező Spirovski helyére a támadó középpályás Rodriguez állt. Majd a félpályánál labdát szerzett a Felcsút, mely durván 25 méterről Mioc elé került, ő lőtt, de lövésébe egy Fradista védő beleért, így szöglet következhetett. A 79.minutumban Rodriguez játszott Finnbogason elé, az izlandi estébe lőtt, Danilovics nagyot védett, de addigra már lefújta a bíró, mert les volt. A 81.percben egy szép támadás végén egy jobbról jövő Varga beadást Petrjak lőtt kapura 15 méterről, de épp, hogy elkerülte a felső sarkot. A 88.percben a csatár Arabulit a védő Heris váltotta a hazaiaknál. Ebből is látszódott, ők a támadást már feladták. Igaz az egykori újpesti focista, előre állt be, korábban a lila-fehéreknél is többször játszott támadóként. A 92.percben Lovrencsics lőtt távolról, de nem talált kaput. A 93.percben Urblík helyére Zsidai állt a hazaiaknál. A 94.percben a játékvezető lefújta a bajnokit, így a Puskás Akadémia harmadik győzelmét könyvelhette el a bajnokságban, ráadásul a hármat az előző három idény bajnokai ellen.

Puskás Akadémia – Ferencváros 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Hegedűs J. (20.p) ill. –
Sárga lapok: – ill. –

Puskás Akadémia: Danilovic – Osváth, Poór, Hegedűs J., Szolnoki – Varga J., Mioc – Radó (Vlaskó 73.p), Urblík (Zsidai 93.p), Balogh – Arabuli (Heris 88.p) vezetőedző: Benczés Miklós
FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Leandro, Koch – Sigér, Spirovski (Rodriguez 74.p)- Varga R., Petrjak, Bőle (Finnbogason szünetben) – Böde vezetőedző: Szerhij Rebrov

https://www.facebook.com/M4sport.hivatalos/videos/2195750804039967/