Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: Kaposvárra utazik a címvédő Újpest

A másodosztályú Kaposvári Rákóczi FC otthonába látogat a címvédő Újpest FC a labdarúgó Magyar Kupa nyolcadik fordulójában, december elején.

Szanyó Károly korábbi élvonalbeli labdarúgó segítségével kisorsolták a Magyar Kupa 8. fordulójának párosításai. A legjobb 32 csapat között is egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Döntetlen esetén kétszer tizenöt perc hosszabbítás, majd tizenegyespárbaj következik.  Az OTP Bank Liga mezőnyében szereplő 12 együttes továbbra is kiemelt volt, így a sorsolásnál ők nem kerülhettek össze.

A 8. fordulóban az NB I-es csapatok mellett talpon van még 8 NB II-es és 12 NB III-as alakulat is. Meglepetésre a Merkantil Bank Ligát vezető Gyirmót kiesett az alacsonyabb ligás III. kerületi TVE ellen. A megyei I. osztályt már egy csapat sem képviseli.

Izgalmas párharcokra lehet számítani a következő körben is, amit december 4-5-én rendeznek. A MOL Vidi FC Budafokon lép pályára, a Vasas a Debrecent fogadja. A Ferencváros a harmadosztályú Sényő vendége lesz, a Diósgyőr Budaörsre látogat. A címvédő Újpest a Kaposvár ellen játszik majd.

Az alacsonyabb vonalban szereplő klubok a pályaválasztók, illetve azonos osztály esetén az előbb kihúzott csapat játszhat otthon.

A Magyar Kupa 8. fordulójának párosításai:

Kaposvári Rákóczi FC (NB II)-Újpest FC
FC Ajka (NB III)-MTK Budapest
Budafoki MTE (NB II)-MOL Vidi FC
Budaörsi SC (NB II)-Diósgyőri VTK
Vasas FC (NB II)-Debreceni VSC
Pénzügyőr SE (NB III)-Puskás Akadémia FC
Sényő-Carnifex FC (NB III)-Ferencvárosi TC
Szentlőrinc SE (NB III)-Kisvárda Master Good
Termálfürdő Tiszaújváros (NB III)-Budapest Honvéd
BFC Siófok (NB II)-Paksi FC
Iváncsa KSE (NB III)-Szombathelyi Haladás
III. Kerületi TVE (NB III)-Mezőkövesd Zsóry FC
Érdi VSE (NB III)-TARR Andráshida SC (NB III)
Füzesgyarmati SK (NB III)-Duna Aszfalt Tiszakécske (NB II)
Sajóbábony VSE (NB III)-Taksony SE (NB III)
Soroksár SC (NB II)-Békéscsaba 1912 Előre (NB II)

Forrás: mlsz.hu