Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: újabb diósgyőri siker

A válogatott meccsek miatti két hetes szünet pont a Diósgyőrnek jött a legrosszabbul, hiszen hat vereség után végre megérezték a győzelem ízét, ráadásul épp a Debrecent múlták felül. Végre elkerültek a kieső helyről, s egy szombat esti siker után még a kieső zónától is távolabb kerülhetett volna, hiszen a Haladás és a Kisvárda is kikapott a hétvége folyamán. Az MTK újonc létére a forduló előtt a negyedik helyen volt található, s ha ma nyert volna feljöhetett volna a dobogóra.

blikk.hu

Fernando Fernandez meglepte a közvéleményt. Az elmúlt időszakban Antal Botond nevével kezdődött a DVTK névsorsa, kivéve, ha nem volt sérült. Olyan Ivan Rados állt be a kapuba. Ezzel szemben ma váltott. Annak ellenére, hogy két hete nem kapott gólt a Diósgyőr, s Antal nem is okozott csalódást. Bukrán Eriket jelölte a kezdőcsapatba a spanyol tréner. Az ifjú cerberus a Honvéd utánpótlásában nevelkedett, majd onnan került az angol Hull City csapatához. Másfél évig volt Angliában, mígnem 2016 nyarán Diósgyőrbe szerződött. Két és fél év alatt jobbára a második csapat kapuját védte, az NB I-ben, egyszer védhetett, 2017 márciusában, mikor is Vitelki Zoltán megbízott vezetőedző gondolta úgy, alkalmas az NB I-re. Nem is védett rosszul, de a következő fordulóban már Bódog Tamás volt az edző, ő pedig még a keretbe se nevezte a kapust. A diósgyőrieknél már nagyobb meglepetést nem tapasztaltunk. Az MTK is a megszokott kezdőjét nevezte, Torghelle Sándor ismét a kispadon kezdett. A héten egyébként egy ifjú focistájukkal a korábban nagy tehetségnek tartott Takács Ronalddal szakítottak. A fiatal középpályás idén kevés szerepet kapott, így úgy gondolták a legjobb az lesz neki, ha máshol játszhat. Igaz mivel az átigazolási szezon zárásakor volt csapata, erre legkorábban tavasszal lesz lehetősége…

Az első komolyabb diósgyőri lehetőségből gól is született. Igaz a gólszerző Balogh Béla úgy sem volt boldog, hiszen öngólt védett. Juhar bal oldali beadását követően Tajti labdája egy védőről Szabó Bence elé pattant, aki 10 méterről jobbal lőtt. A lapos labda a jobb kapufáról Balogh Béla lábára, majd onnan a gólvonal mögé pattant. Majd Bognár 20 méteres lövése ment el a felső sarok fölött. A 41.percben megszületett a második diósgyőri gól. Sestakov indításából Mihalovics iramodott meg a jobb oldalon, az alapvonal közeléből jól gurított vissza a védők mögött érkező Hasainak, aki 11 méterről ballal a jobb alsó sarokra lőtt. A szünetben így 2-0-ra vezettek a hazaiak.

A szünetben Kanta helyére Torghelle, míg a hazaiaknál Juhar helyére Bardos Bence állt. Az 51.percben Lencse fejesét Bukrán védte.  A 69.percben Bognár és Lencse is elhagyta a pályát helyükre Kulcsár és Farkas Balázs állt. Majd a hazaiaknál a 72.percben Mihajlovicot Vernes Richárd váltotta. A hazaiak igyekeztek tartani az eredményt, amire bizonyíték, hogy a 73.percben a játékvezető megunta Bukrán akcióját, s a diósgyőri kapus sárga lapot kapott időhúzásért. Balogh Béla hazaadására a frissen beállt Vernes lecsapott a labdára, elhúzta Kicsak mellett, majd 10 méterről az üres kapuba gurított. A 81.percben szépített az MTK. Farkas Balázs belőtt labdájára Torghelle érkezett közepén, de a labda végül úgy került a bal alsó sarokba, hogy már senki sem ért hozzá. A 88.percben Tóth Borisz személyében újoncot avatott a DVTK, az ifjú középpályás Tajti Mátyás helyére jött. A 95.percben Torghelle büntetőjével közelebb jött az MTK  a hazaiakhoz, de a vereséget így sem úszták meg.

Diósgyőr – MTK 3-2 (2-0)
Gólszerzők: Balogh B. (öngól 13.p), Hasani (41.p), Vernes (73.p) ill. Farkas (81.p), Torghelle (95.p. – 11-esből)
Sárga lapok: Bukrán (73.p) ill. Gera (40.p), Torghelle (76.p)

DVTK: Bukrán – Brković, Karan, Tamás – Shestakov, Szabó B., Márkvárt, Tajti M. (Tóth Borisz 88.p), Juhar (Bardos szünetben) – Hasani, Mihajlović (Vernes 72.p). Vezetőedző: Fernando Fernández.
MTK: Kicsak – Baki, Balogh, Pintér, Szelin – Gera, Kanta (Torghelle szünetben), Vass Á., Bognár (Kulcsár 69.p), Schäfer – Lencse (Farkas 69.p) Vezetőedző: Feczkó Tamás

NB I állása 15. forduló után

1. Ferencvárosi TC 15 10 3 2 29:11 33
2. Honvéd FC 15 8 4 3 19:09 28
3. MOL Vidi FC 14 7 4 3 25:13 25
4. MTK Budapest 15 7 3 5 23:23 24
5. Mezőkövesd 15 6 5 4 23:18 23
6. Újpest 15 6 5 4 17:12 23
7. Debreceni VSC 14 5 6 3 20:18 21
8. Paks 15 5 6 4 20:19 21
9. Puskás Akadémia 15 5 2 8 18:22 17
10. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 14:26 12
11. Kisvárda 15 2 3 10 13:34 9
12. Haladás 15 2 2 11 12:28 8