A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 14. fordulójának vasárnapi játéknapján a Simone Inzaghi által irányított S.S. Lazio a sereghajtó Chievo Verona otthonába látogatott…
A mérkőzést a hazai együttes, azaz a Chievo Verona kezdte jobban, melynek a 25. percben meg is lett az eredménye, hiszen Birsa passzát követően a veterán Pellissier vette be a Lazio kapuját, s szerezte meg a vezetést csapatának. A bekapott gól után magához tért a Lazio, s kétségtelenül átvette a találkozó irányítását, viszont az első félidőben nem sikerült az egyenlítés Simone Inzaghi csapatának…
A fordulást követően viszont már igen, a 66. minutumban Correa passza után Immobile talált a Chievo hálójába, s tudott ezzel együtt egalizálni. Az összecsapás hátralevő részében még akadtak kisebb-nagyobb lehetőségek a Lazio előtt, de az újabb gól már nem jött össze a vendégek számára. Inzaghi csapata tehát rendkívül fontos pontokat hullajtott a sereghajtó otthonában…
Chievo Verona – S.S. Lazio 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Pellissier(25.) ill. Immobile(66.)
Kiállítva: – ill. –
Korábban játszották:
Sassuolo – Udinese 0-0
G.: – ill. –
Kiállítva: – ill. –
Torino – Genoa 2-1 (2-1)
G.: Ansladi(45+2.), Belotti(45+4., büntető) ill. Kouame(37.)
Kiállítva: – ill. Romulo(28.)
Frosinone – Cagliari 1-1 (1-0)
G.: Cassata(14.) ill. Farias(77.)
Kiállítva: – ill. Barella(85.)
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…