Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szalai csapattársát vinné a Tottenham – sajtóhír

A Premier League-ben szereplő londoni Tottenham Hotspur együttese angol sajtóhírek szerint Szalai Ádám egyik csapattársát igazolná. A fővárosi alakulat a Hoffenheim osztrák középpályását szemelte ki, aki Dembelét pótolhatja, ha a Spurs játékosa Kínába igazol.

Grillitsch a BL-ben játszott már kétszer is a Manchester City ellen, és akár a közeljövőben már bajnokikat is vívhat Guardiola csapatával szemben (forrás: cartilagefreecaptain.sbnation.com)

Az angol Sky Sports információi szerint a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur együttese Szalai Ádám egyik csapattársát szemelte ki Mousa Dembele esetleges pótlására a londoni klubnál. A belga középpályás a fővárosiaktól Kínába igazolna, a pekingi Sinobo Guoan csapatához, erre az eshetőségre pedig a fiatal osztrák középpályást, Florian Grillitsch igazolná le a Spurs a Hoffenheim együttesétől.

A 23 éves osztrák labdarúgót még két és féléves szerződés köti Bundesligában szereplő klubjához, de a Tottenhamnél potenciális jelölt Dembele pótlására tehát, ha a belga eligazol. Grillitsch piaci értéke 18 millió fontra tehető, és 2017 nyara óta tartozik a Hoffenheim kötelékébe. A fiatal játékos korábban szerepelt a Werder Beremen csapatában is, ahol az U19-esektől került fel a felnőtt alakulatba. A Hoffenheimnél eddig eltöltött időszaka alatt 49 alkalommal léphetett pályára, 3 gólt és 3 gólpasszt jegyezve. Ugyanakkor a mostani BL-szezonban klubja mind a 6 meccsén játszott, és egyszer be is talált a Shaktar Donetsk ellen, ahogyan korábban az együttese El-szereplése alkalmával is lehetőséghez jutott, akkori 3 meccsén pedig szintén betalált egyszer. Grillitsch mindemellett 13 alkalommal szerepelt már az osztrák válogatottban is, ahol ugyancsak jegyzett egy gólt.