Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Juventusból igazolt a Ferencváros – hivatalos

Az NB1-ben szereplő Ferencváros csapat hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy leigazolták a Juventus utánpótlás csapatából Ammar Ramadant.

Forrás: fradi.hu

A Ferencváros leigazolta Ammar Ramadant, aki eddig a Juventus U17-es csapatában nevelkedett. A támadó még csak 18 éves és szír származású, családjá 2015 októberében érkezett Olaszországba. Akkoriban több nagy klub érdeklődését is felkeltette, és végül a Juventust választotta, és rendszeresen lehetőséget is kapott. Édesapja, Munar Ramadan szintén focista volt, és a szír élvonalban is játszott. Az ő hatására kezdett Ammar is futballozni. A fiatal játékos leginkább a csatár mögött, támadó középpályásként szeret játszani, ahogy ezt a Juventus U17-es csapatában is tette. Arról nincs információ, hogy milyen szerződést kötött, és hogy átigazolási díj ellenében vagy ingyen érkezett-e a fővárosi a klubhoz.

Ramadan volt a Fradi hatodik téli szerzeménye Lasa Dvali, Ihor Haratin, Szerető Krisztofer, Mikalaj Szihnyevics, Marten Wilmots után.