Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Godin távozik az Atletico Madridból – HIVATALOS

Az Atletico Madrid egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy távozik a klubtól védelmük pillére, Diego Godin. 

Forrás: lequipe.fr

Diego Godin könnyeivel küszködve intett ma búcsút az Atletico Madridnak. A klub egy sajtótájékoztatót hívott össze, hogy bejelentsék az uruguayi védő távozását, és hogy méltóképp elbúcsúzhassanak tőle. Godin 2010-ben került az Atleticóhoz a Villarrealtól, és az azóta eltelt 9 év alatt a madridi csapat élő legendájává vált, nem csak kiváló védői munkája, hanem a fontos góljai miatt is. A játékos minden sorozatot figyelembe véve 387 alkalommal öltötte magára a “Matracosok” mezét, ezeken pedig 27 gólt és 14 gólpasszt jegyzett.

“Ezek az utolsó napjaim Madridban, és most jobban izgulok, mint bármelyik mérkőzés előtt. Ez nem csak egy klub, ez a családom, ez az életem, ez az otthonom. Tavaly nyáron még úgy döntöttem, hogy maradok, mert számomra mindig is ez a klub volt az első. Most viszont nem sikerült megállapodnunk, és én úgy döntöttem, hogy itt az ideje változtatni a dolgokon.” 

– nyilatkozta a sajtó munkatársainak a védő.

Már egy ideje várható volt, hogy Godin távozni fog. Tavaly a Manchester Uniteddal hozták szóba, de végül maradt a spanyol fővárosban. Most sem a játékos, sem a klub nem jelentette be, hogy hol folytatja pályafutását, de a sportsajtó tényként kezeli, hogy nyáron az Interhez igazol majd, ahol az egyik legjobban fizetett játékos lehet a csapatban.