Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Anglia: Lampard alaposan megmutatta, hogyan kell ünnepelni!

Kiderült, hogy a Derby County menedzsere a Leeds Untied legyőzését követően saját maga is alaposan kivette a részét csapata ünnepléséből.

A számláról a szórakozóhely képet is töltöt fel az Internetre (Kép: marca.com)

Mint ismert, a Derby 4:3-as összesítéssel jutott a Championship rájátszásának döntőjébe, és május 27-é naz Aston Villa ellen a Wembley-ben játszhat a Premier League-be jutásért.

A “kosok” sikeredzője, a menedzseri karrierjét igen ígéretesen kezdő Frank Lampard is érezte, hogy bizony nagy tettet hajtottak végre, mégpedig olyan nagyot, hogy azt bizony alaposan meg is kellett ünnepelni.

Így történt, hogy a csapat hazatérve közösen folytatta a bulit a helyi The Kings Head elnevezésű pubban, ahol Lampard alaposan a zsebébe nyúlt. A korábbi Chelsea-legenda ugyanis magára vállalta az ünneplés majd 3000 fontra rúgó költségét.

A szórakozóhely által kiállított számla szerint 209 korsó sör, 75 Jagermeister, 54 Sambuca, 38 Tequila, 29 lángoló ital és 5 üveg Prosecco összesen 2800 fontjába, vagyis 1.043.283 forintjába került Lampardnak.

Vajon mi történik, ha a Derby kivívná a Premier League-be jutást?!