Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan a Puskás Akadémia új vezetőedzője – hivatalos

Bejelentette új vezetőedzőjét a felcsúti csapat. Hornyák Zsolt irányításával vág neki a 2019–2020-as idénynek a Puskás Akadémia.

A köbölkúti származású tréner játékosként négyszer nyert szlovák bajnokságot, kétszer Szlovák Kupát, egyszer csehszlovák bajnoki címet. A korábbi védő háromszor lépett pályára a szlovák nemzeti együttesben

Hornyák Zsolt szakvezetőként dolgozott Örményországban, Máltán, Oroszországban és Csehországban. Két klubbal is szerzett trófeát: az FC Mika vezetőedzőjeként elhódította az örmény szuperkupát, a Bananc trénereként bajnokságot és szuperkupát nyert.

A 46 éves Hornyák a legutóbbi évadban a Slovan Liberec vezetőedzőjeként dolgozott, a kék-fehér gárdával hatodik lett a cseh élvonalban.

Hornyák Zsolt kettő plusz egy évre kötelezte el magát Felcsúton. Játékosaival június 17-én találkozik először, az NB I-es csapat akkor kezdi meg a felkészülést az új idényre.

A Puskás Akadémia Benczés Miklóssal kezdte a legutóbbi évadot, őt a tavaszi szezonra Radoki János váltotta a vezetőedzői poszton, az utolsó néhány fordulóban azonban már Komjáti András akkori klubigazgató irányította a csapatot. A PAFC a 7. helyen zárta a bajnokságot.